Arról már írtam, hogy miért alakul ennyire tragikusan az ukrán ellentámadás. Szinte semmi, vagy csak jelentéktelen eredményeket tud felmutatni Ukrajna, miközben értelmetlen döntések születnek. És hogy mégis miért éri meg mindez nekik? Az ukrán vezetés a szakértelem teljes hiánya miatt küldi húsdarálóba és a halálba saját fiait. Miközben ez történik, a laikus szemlélődőnek úgy tűnhet, egyszerűen nem tud kilépni az ördögi körből és a megfelelési kényszerből, melyekbe saját magát taszította. A valóság azonban az, hogy semmi ilyesmiről szó nincs, ehelyett patikamérlegen kimért tömegmészárlás folyik. A kárpátaljai foglyokkal kapcsolatosan – akik nemrég visszatértek Ukrajnába – említettem korábban az orosz kiadásban szerepet játszó ortodox egyházat. A tényállás az, hogy az eset összefüggésben van állítólag Ferenc pápa fogolyszabadítási missziójával is. Az akció tehát még inkább egyházi keretek között zajlott le, mint azt korábban gondoltam, és amennyire arról korábban tudomásom volt.
Egyébként azok az emberek, akiket hadifoglyoknak neveznek, jogi értelemben már egyáltalán nem hadifoglyok, a követelődző ukrán feleknek pedig pontosan jól tudniuk kell, hogy az eset a nemzetközi jognak megfelelően bonyolódott le. Történt ugyanis, hogy Ukrajna azzal a követeléssel élt Magyarországgal szemben, hogy haladéktalanul engedélyezze egy konzul látogatását a kárpátaljai katonák állapotának felmérése céljából. Tette ezt annak ellenére, hogy a magyar származású ukrán állampolgárok sem elméleti, sem gyakorlati szempontból nem hadifoglyok, hiszen saját szabad akaratukból tartózkodnak Magyarországon, ahonnét akkor távoznak, amikor csak kedvük tartja. Már ha egyáltalán valós emberekről van szó, mert nekem már az is megfordult a fejemben, hogy ezt a történetet csak kitalálta a média, hogy megteremtsék a kellő alapot és feszültséget egy ukrán-magyar háborúhoz is.
De hagyjuk is a hipotéziseket. Itt van ez a kilenc ember, akiről beszámol a média, vegyük hát készpénznek azok létét és ne kételkedjünk abban. Ki vannak adva tehát orosz fegyveresek által annak az országnak, akiktől származnak. És hogy miért mentek önként vissza Ukrajnába ezek az emberek – feltéve, ha léteznek ők és nem kitaláció a történet? Egészen valószínűnek tűnik, hogy miután Kárpátalján nőttek fel és élték a megszokott életüket, lakásuk is ott van, amennyiben van, és ismerőseik, családtagjaik is ott élnek, ezért nem akarták megkockáztatni azt, hogy az ukrán állam bármilyen szankciót is alkalmazzon velük szemben a későbbiek során. Egy átlagos nyárspolgár, aki nem szívesen packázik a hatalmakkal és szemlesütve teljesíti az összes fizetési felszólítás kiegyenlítésén kívül még egy oroszokkal szemben vívott háború megkövetelte parancsát is, az képes lesz „haza”menni még annak ellenére is, hogy tudhatja, az oroszok miért adták ki őket azoknak a magyaroknak, akik tágabb családjába ők maguk is beletartoznak. Egyáltalán fel sem merül bennük olyan kérdés, hogy ugyan miért halnának meg egy bohócért? Vagy éppen azért a néhány száz, legfeljebb néhány ezer kiváltságosért, akik életük legnagyobb nyereségét könyvelhetik el ezen a háborún? Hogy a nagykövet ezt, meg azt mondta? A nagykövet olyan, mint a lepkeszellentés, mintha nem is létezne.
A kilenc kárpátaljai hadifogolyból egyébként három jelentkezett az ukrajnai nagykövetségen, és ment haza, hogy aztán újra a fronton harcoljanak. Kaptak egy lehetőséget az orosz hadseregtől, ők pedig nem éltek vele. Egyszer már kértek a tizenkilencre lapot, és bejött. A második már nem biztos, hogy be fog jönni. Azok a kárpátaljai magyarok egyébként, akiknek volt eszük, már rég ott hagyták Kárpátalját. Illik egyébként a szóban forgó három emberre a magyar mondás: aki hülye, haljon meg! A nagykövet azt mondta, hogy dolgoznak azon, hogy a többi, Magyarországra szállított kárpátaljai katona is hazatérhessen. Értsd ezt az egészet úgy: dolgoznak azon, hogy megint a frontra cipeljék őket, hátha másodjára nem szabadságot, hanem kulcsot kapnak a pokol kapujához. És utoljára is domborítsuk ki azért, hogy a ruszki hadseregtől átvett hadifoglyok végsősoron magyarok. Ennek megvilágítására és a szólás igazolására, miszerint sírva vigad a magyar, itt a híres vicc: Beszéljen magáról, János bácsi – szólítja a riporter a beregszászi embert. – Hát, születtem a Magyar Királyságban (Osztrák-Magyar Monarchia), éltem Csehszlovákiában, aztán Magyarországon, később a Szovjetunióban, aztán Ukrajnában. – Hát nagy világcsavargó lehetett kend, János bá! A válasz: – Éééén? Ki se tettem a lábam Beregszászból…
A nagykövet egyébként az Európai Parlamentben támadta többek között a hadifoglyokkal kapcsolatban is Magyarország Kormányát. Na de mit keres egy ukrán képviselő az Európai Parlamentben?!
