Nyomtatásban megjelent könyveim

A CIVIL
https://www.libri.hu/konyv/toth_mihaly.a-civil.html
Molnár Attila egy civil aktivista, aki nem tesz mást, mint bármely más civil aktivista a földön, segít a rászorultakon és igazságtalanságot elszenvedetteken mind lelki, mind pedig anyagi szempontok mentén.
Feladata a polgárok védelme az állam önkényével szemben. Ám ezt már a kezdetektől perzselőbb hőfokon teszi, mint bármely más civil aktivista rajta kívül az országban. Szociális munkásnak tanult az egyetemen, de hamar felismeri, hogy a feladat, amelyre predesztináltatott, az jóval többől áll, mint egy átlagos szociális munkás feladatköre.
Tulajdonképpen pontosa azt teszi, ami a közszolgálatra megválasztottak feladata kellene, hogy legyen, így hát nem meglepő, hogy egy exponenciálisan a demokráciából a diktatúrába átvedlő országnak a hatalmasai ezt nem nézik jó szemmel, és minden eszközt bevetnek azért, hogy ellehetetlenítsék őt. Még az élete is veszélybe kerül, amikor megalapítja a saját, elszánt és merész jogászokból álló egyesületét, miután kidolgozta velük az egyetlen biztos, és egyben békés, vérmentes tervet és megoldást a rendszer felszámolására. A történet elején különös módon egymás karjaiba sodorja őt és egy Zsuzsa nevű lányt a sors egy kormányellenes tüntetésen, amely tüntetések gyakori résztvevője ő, jóllehet ezzel a szokásával sokat kockáztat, mivel a Nemzetvédelmi Hivatalnál dolgozik a magyar titkosszolgálatnak. Zsuzsa apját, aki nyomozó volt és a kilencvenes években, miután a kormánnyal összeérő bűnügyek szálai után nyomozott megölték, ekkor Zsuzsa mindössze tizenegyéves volt. Ez volt az egyetlen igazi oka az ő pályaválasztásának, mivel úgy gondolta, hogy csak azesetben lehet képes bosszút állni apja gyilkosain, hogyha a lehető legmagasabb szintekre bejut. Attila, a renitens lázadó civil aktivista és Zsuzsa, a Nemzetvédelmi Hivatal egyik titkosszolgája rövid időn belül összemelegednek, és kapcsolatuk egészen az eljegyzésig eljut, miközben a minden felett kontrollt gyakorolni kívánó Orwelli hatalom mindent látni akaró szemei előtt egyre komolyabb veszélyben tengetik az életük. Attila, akinek az édesanyja egy pszichiáter, aki a szocializmus idején katonai pszichátrián politikai megrendeléseket teljesített, szó szerint az egész világ ellen küzd, amikor felfedezi a színfalak mögötti különböző érdekek mindent mozgató kezeit, amelyek a színpadon fellelhető bábukat navigálják, de ami a legszörnyűbb, hogy önmagával is meg kell küzdenie, mivel paranoid skizofréniában szenved. Nehezen tudja megkülönböztetni a valóságot a tévképzeteitől, amely a Zsuzsával való kapcsolatában is időnként problémákhoz vezet, viszont a legnagyobb problémát számára az őt körülvevő világ működésének tökéletes megértése jelenti. Végül a hatalom, amely elméletileg nincs tisztában Attila mentális állapotával, egyszer csak afféle lassú lefolyású likvidálási technikákat vet be ellene, amelyek olyan jellegű reakciókat váltanak ki belőle, amelyek tipikusan a paranoid skizofréneket gyötrik, és mindenáron azt akarja elérni, hogy paranoid skizofrénekre jellemző tüneteket produkáljon, hogy végül akár egész életére becsukhassák egy pszichiátriára… Vagy mindez csak az ő elméjének a kegyetlen játéka és szüleménye lenne?

Az eltemetett ember és más történetek
Péter egy Amerikában élő tanár, aki már húsz éve Chicago városában tanít egy jó nevű egyetemen. Fia, Bence Magyarországon, Budapesten él ötéves kisfiával, Péter unokájával, akiket csak nagyon ritkán látogat meg. Rideg és tárgyilagos ember, aki csak a munkájának él, szabadidejében pedig a szakkönyvei írásával van elfoglalva. Azonban hatalmába keríti szervezetét egy rákos daganat, amellyel későn fordul orvoshoz. Az erősen javallott kemoterápiás kezelésre sem hajlandó befeküdni, az orvos pedig közli vele, hogy így legfeljebb három hónapja lesz hátra az életből. Ekkor minden teljesen megváltozik körülötte, átértékeli addigi életét.

Laura – Versek
Laura nem egy hétköznapi tinédzserlány abban a tekintetben, hogy problémái messze túlmutatnak egy átlagos kamaszdiáknak a problémáin: fiúnak érzi magát, aki lánytestben él. Pontosan tudja jól, hogy beállítottsága, mindazon felül, hogy arról nem tehet, nem egy normális jelenség. Ugyanúgy viselkedik és ugyanúgy öltözködik, mint a fiútársaik, még a szóhasználata is olyan, akár egy kamaszfiúé, amit a szülei egyáltalán nem néznek jó szemmel. Talán ez a szülői intoleráns hozzáállás is hozzásegítette ehhez a beállítottságához, mindenesetre meg van arról győződve, hogy ez csak ideiglenes, futóállapot lehet, amelyen változtatni kell. Ellenben a saját neméhez nem, hogy nem vonzódik, de még tizenhétéves korára egyáltalán nem lobbant fel benne a szexuális vágynak még csak a leghalványabb szikrája sem, mintegy frigid lányként éli az életét, legalábbis lánytestben. A környezetében sokat gúnyolják, és jellemzően leszbikusnak tartják, amit ő ugyan nem visel valami jól, viszont már hozzászokott. Abban a tekintetben azonban egy teljesen átlagos tinédzserlány, hogy ő is elbírhatatlan fájdalomként éli meg a könyörtelen rideg kihívásokat tartogató életet, amelyben felnőtté kell válnia. Meggyőződése még az is, hogy abnormális beállítottságának és minden téren devianciára való hajlamának okaik az is, hogy dacára a figyelmes nevelésnek, amit kapott, amely figyelem szigorú volt, személytelen és követelődző, és mellőzött minden szülői odaadást, nem tudta önmagát a szüleitől eredeztetni. Szülei ugyanis sem belsőleg, sem pedig külsőleg nem hasonlítottak rá, nem talált magáról egyetlenegy csecsemő-korabeli fotót sem a szülői házban, és amikor rákérdezett többször is a születési körülményeire, akkor többnyire érdekes, a két szülőtől egymásnak ellentmondó beszámolókat kapott… Egyre kevésbé képes nekik hinni már, és lélekben vádolja őket, amiért úgy érzi, hogy vélhetően nem őszinték vele, hogy vélhetően elhallgatják előle az igazságot, és miattuk nincs tisztában a saját identitásával, és ezáltal pedig végül nem lehet boldog, torz lelkületben válik felnőtté. Salzburgban él a szüleivel, ott is jár gimnáziumba, valamint többnyire a pszichológusait is ott látogatta, akikhez a szülei devianciája okán járatták már kicsikora óta, mivel már akkor feltűnt nekik Lauránál valami általuk vélt rendellenesség, mígnem egy nap találnak neki egy pszichiáternőt, aki által addig még soha ki nem próbált kémiai módszerrel kívánnak ,,segíteni” lányuknak, aki ugyan nem kér ebből a segítségből, de hát az ő akarata mit sem számít ott, ahol a szülő jobban tudja, hogy mi a helyes út egyetlen gyermekének, mint ő maga… Laurában végül felébred a szerelmi vágy egy általa már régóta kedvelt fiúbarátja iránt az iskolában, ám olyan történések következnek ekkor, ami teljesen kiábrándítja őt az emberekből, és eldönti, hogy soha többet nem fog igényt tartani hamis barátokra. Megismer egy Rolf nevű idegent, aki már tizenöt éve él Salzburgban és átkeresztelkedett magyar nevéről németre, ugyanis ő egy magyar honfitársa, egy idősödő férfi, aki hamar rádöbben arra, hogy Laura nem is annyira idegen az ő számára, hanem még Magyarországon tevékenyen részt vett az ő múltjának alakulásában… Laura röviddel ezután nagyon különös információkhoz jut a múltjával kapcsolatban, melyeknek köszönhetően készül otthonról Magyarországra szökni, ám eközben közbeszól egy pusztító világjárvány, és közbeszólnak még egyéb más történések…

Ötszámjegyű lecke
Ottó egy teljesen átlagos tizennyolc éves fiú, akinek életében a legnagyobb problémát egyelőre az érettségi abszolválása jelenti. Erőteljesen fejlődő szelleme, amely egyre közelebb kerül a kegyetlen valósághoz, amely valóság majd várni fogja őt érettségi után rideg korlátaival együtt, hogy bekebelezze őt és könyörtelenül odahelyezze, ahová való, szembenéz a számára nem túl sok jóval és előrelépési lehetőséggel kecsegtető 1956 utáni szocialista nagyvilággal. Egy átlagos fiú, mégis egyvalamiben más, mondhatni több, mint a nagy átlag: ez pedig a nagyravágyás. Nem különösebben jóképű, de nem is csúnya, nem különösebben jó testalkatú, de nem is előnytelen kinézetű, és nem különösebben okos, de bizonyos dolgokban igencsak vág az esze. A lányoknál jellemzően nincs túl nagy sikere, legalábbis azoknál a lányoknál, akiknél ő sikereket szeretne aratni, amely meglehetősen bosszantja őt, annak ellenére is, hogy már hosszú ideje egy párkapcsolatban él együtt egy Réka nevet viselő rendkívül tisztalelkű, szép és odaadó lánnyal. Ottó finoman szólva sem elégedett, ő valami igazán rendkívülit és kiemelkedőt szeretne elérni az életében, amellyel nem is szeretne túl sokat várni, mivel egyáltalán nem érdekli a tanulás, sejti, hogy érettségije csapnivaló lesz, és hogy talán nem is fog sikerülni első nekifutásra abszolválnia azt, így csak a hosszadalmas problémák várnak rá, miközben egyetemre kérdéses, hogy bekerül-e valaha egyáltalán, és egy olyan hétköznapinak mondható szakmának a birtokában pedig, mint például asztalos, ács, autószerelő, kőműves, pék, szakács vagy akár egyszerű aktatologató hivatalnok, nem terem túl sok babér a számára. Hamar felismeri, hogy ami a legvalószínűbben várhat rá, az mindössze kispolgári élet közvetlenül a szocializmus legsötétebb időszaka után. Egy napon megismerkedik egy újfajta szerencsejátékkal, amit lottónak kereszteltek el. Ezt a nyugati világból jött szerencsejátékot országszerte reklámozzák és nagydobra verik, ötöslottó a neve, és a lényege az, hogy kilencvenkilenc számból ötöt el kell találni, amely öt számot, amiket egyenként mind a saját ikszeivel jelöl meg a játékos, élő műsorban emel ki egy üveggömbből a műsorvezető. Aki eltalálja ezt az öt kihúzott számot, az többmillió forintnyi nyereménnyel, valamint egy vadonatúj autómobillal gazdagodhat. Ottó legjobb barátja, Peti, egy matekzseni. Ő neki van egy kidolgozott terve az ötöslottó megjátszására, és segít is megjátszani barátjának a számokat, aki végül, ha kalandos úton is, de eléri a célját, és milliomossá válik. Ezután Ottó elköltözik a családi házból, és felutazik Győrből a fővárosba teljesen különálló életet élni. Az érettségit, mint ahogyan azt előre megérezte, valóban nem sikerült neki letennie első nekifutásra, de végül aztán nem is fogja érdekli őt egyáltalán a tanulás, időt és energiát már egyáltalán nem szentel annak, elhatározza, hogy végleg otthagyja az iskolát. Élete gyökeres fordulatot vesz, a pénz teljesen elveszi az eszét és megváltoztatja jellemét, felismerhetetlenné torzítja azt, átformálja őt. Új barátok és barátnők lépnek be az életébe, akik rengeteg csalódást okoznak neki, mialatt kétségbeesetten igyekszik új életstílust felvenni és új életformát élni, és tartozni valamilyen társasághoz. Fájdalmasan megismeri az életet, és a pénz által felemelt állapotban tanulja meg fokozatosan lefelé csúszva annak leckéit. Időközben teljesen elhidegül Rékától, akiről kiderül, hogy súlyos, életveszélyes betegségben szenved. Végül már alkalmi nők karjaiban és különféle bódítószerek mentális ölelésében keresi azt a válfajú boldogságot, amiért egy gyufaszálat sem kell megmozdítania, amikor észhez téríti őt egy tragikus fordulat…