Túlnépesedés, a hús-vér eladó

Még mindig várok a kórház alatti konferenciatermekre és a piros robbanóhordókkal teli szobára. A végén kiderül, hogy ez az egész dolog nem is a Hamaszról szól, csak civilek zaklatásáról és gyilkolásáról. Amióta az amerikaiaknak szét lett rúgva a fenekük Vietnám által, azóta rettegnek lemenni még a pincébe is. Azt mondják maguk között a toronyban, hogy szükséges a háború. Hogy sokan vagyunk. Gondoljunk csak bele: rengeteg ember él a földön. Legalábbis egyesek számára rengeteg. Valljuk azért be, hogy nyolcmilliárd, mint szám nem éppen kevés. Azonban én a magam részéről nyolcmilliárd élő embert a földön nem nevezném túlnépesedésnek. Azt kommunikálják, hogy a föld népessége már túllépte a nyolcmilliárd főt, ám az ilyesmit a legkönnyebb dolog a világon állítani. Őszintén, ki tudná ennek az állításnak az igazságtartalmát megvizsgálni? A kovid-vakcinák miatt kialakult, illetve erőre kapott betegségek általi elhalálozás, a több nagyobb méretű háború kirobbanása okán biztosak lehetünk abban, hogy redukálódásnak indult a föld lakosságának a létszáma. Én a magam részéről ezt nem is csak hiszem, hanem konkrétan tudom. Egy statisztikát láttam erről, amely statisztikára persze megint csak rá lehetne akár mondani, hogy a valóság kozmetikázása. Ám én már a vakcinázások elején láttam, hogy mire megy ki a dolog, és az egymást követő rosszabbnál rosszabb történések a világban arra engedtek következtetni, hogy ennek a bizonyos kimutatásnak igazsága van, és annak, amelyik exponenciálisan növekvő világtársadalomról számolt be az embereknek, nincsen.

Az ilyesmivel viszont mindig lehet riogatni az embereket, és egyfajta szükségesnek mondott lépéseket lehet rákényszeríteni az emberekre. Nem titok, hogy a világot a szilícium-völgy gyermekeinek, a mesterséges intelligencia, mint alapanyag által életre keltett robotoknak szánja az elit. A magyar boltokban, üzletekben is szinte futószalagon készülnek már az automata pénztárak, amelyeknél még egyelőre még lehetőség van készpénzzel bonyolítani le fizetést. Egy plázában dolgozó pénztáros eladó azt mondta nekem, amikor tréfásan megérdeklődtem tőle, hogy hamarosan munkanélküliek lesznek-e, hogy egyszerűen nincs elég ember, akik elvállalnák a sok megüresedett állást. Hogy miért ez a sok üresedés egyáltalán? Nyilván a tömeges külföldre való emigrálás az egyik fő ok, de most nem is ez a legfontosabb, mással szeretnék foglalkozni. Ehhez képest pedig arról értesíti a tömegeket a magyar média, hogy az embereknek elegük van a személytelen automata ketyerékből, haladéktalanul követelik vissza a hús-vér eladókat.

Azt, hogy ez az igény és követelés a korosabb társadalmi osztályé-e, vagy ugyanúgy a középkorúaké, esetleg még a fiataloké is-e, nem tudom. Beszéltem én már nem egy, hanem sok olyan középkorúval – sőt fiatallal is -, akik nem kérnek a mesterséges intelligencia által nyújtott személytelen és rideg jövőből a hús-vér emberek helyett. Mára viszont már gombamód szaporodik az a fajta cinikus fiatalság, amelyik számára nem trendi Orwell és 1984, nem trendi az Állatfarm, és komoly üzenethordozó művek helyett szimplán mesének tartják azokat, vagy egyszerűen csak ignorálják azok puszta létezését. Nem lehet egészen addig komoly párbeszédet folytatni, amíg a közvélemény nem veszi komolyan mind annak a valós veszélyeit, amelyekre Orwell annak idején felhívta könyveiben a figyelmet. Nevetve legyintenek, és azt mondják, hogy igen, valószínűleg az apparátusok éppen arra kíváncsiak, hogy Józsi bácsi mit csinált a tőle kétszáz méterre fekvő munkahelye és az otthona közötti úton, ahol csak a helyi kiskocsmába és közértbe tért be.

Márpedig minden jel arra utal, hogy kíváncsiak. Amikor le kell ragasztani a laptop kameráját, amikor a legnépszerűbb közösségi oldal bármikor szabadon felhasználhatja az emberek adatait és kereskedhet velük, akkor ott bizony nem lehet gúnyosan, meg semmilyen más módon kijelenteni, hogy márpedig nem kíváncsiak ránk. Amikor az orrunkban turkálnak egy pálcikával, hogy aztán a genetikánkkal kereskedjenek, akkor nem lehet kategorikusan olyat kijelenteni, hogy de, igen, valószínűleg éppen ránk kíváncsiak panelprolikra.

Hús-vér eladó kell? Az ilyesmin előbb tetszettek volna elgondolkodni! A hús-vér pénztárosok biztosan nagyon odáig vannak azért, hogy nem mehetnek el mosdóba sem a rengeteg vevőtől. A rengeteg kényelmes és önző ember miatt. Mit gondoltak ezek az emberek, úgy őszintén? Hogyha idáig eljutott a technika, majd megáll hirtelen minden? Most már végig kell menni a folyamaton, nem lehet visszafordulni. El kell érni a végpontot, át kell élni a katarzist. Egy újabb emberi összeboruláshoz, lefektetni az alapokat egy újabb emberi kohézióhoz. Akkor kellett volna kiállni az embereknek, amikor gépiesítették a mezőgazdaságot, és tolták be a nagyvárosokba a szintetikus élelmiszereket. Ki lehet menni a földekre termelni és állatot tartani, mint ahogy tették annak idején ükapáink meg ükanyáink. Ki lehet vágni a mobiltelefonokat és számítógépeket az ablakon, és hús-vér emberekkel körül lehet venni magunkat. Hús-vér eladó kell? Tehát hús-vér ember kell? Nos, hát akkor nosza.

tmz

Biocentrizmus

Global warming, wind blown sphinx

Murder, rape, genocide and terror bombing can only be committed by political opponents of the US against civilians. Everything else is an unfortunate accident. And then there is the one henchman who is so horny that he doesn’t even bother to come up with a story, everyone just turns their heads and pretends not to […]

Read More
Biocentrizmus

Világközöny, szél fújta szfinx

Gyilkosságokat, nemi erőszakot, népirtást és terrorbombázást csak az USA politikai ellenfelei tudnak elkövetni civilek ellen. Minden más sajnálatos véletlen, baleset. Aztán ugye ott van az az egy csatlós, aki annyira el van kanászodva, hogy nem is erőlteti meg magát, hogy valami sztorival előrukkoljon, csak mindenki elfordítja a fejét és úgy tesz, mintha nem is csinálna […]

Read More
Biocentrizmus

Átlagos élet, boldogság

Nem akarnak átlagos életet élni. Ezeknek a mai magyar fiatal lányoknak minden félelmük az, hogy átlagos életet kell élniük. Ezt tapasztaltam legalábbis a világhálón, ahol lányok posztolnak arról, hogy a legjobban egy átlagos élet rémképe fenyegeti őket fejben. Az átlagos szócskát leginkább idézőjelbe kellene raknom, hiszen voltaképpen mit, illetve kit is tekinthetünk átlagosnak? Hazudnék egyébként, […]

Read More