A nőket jó ideje arra neveli és programozza a patriarchátus, hogy a szexualitásuk az egyetlen értékük. E nevelés és programozás miatt a nők szenvednek, mert az értéküket a szépségben, a vonzalomban mérik. Aztán ha a nők túlhangsúlyozzák ezt, mert érezni akarják – ezen hibás programból adódóan – hogy vonzók, és hatnak a férfiakra, erős a szexualitásuk. Aztán megkapják a jelzőt – nőktől is és férfiaktól is -, hogy kurvák. Emiatt a nők többsége elnyomja a szexuális energiáját, tehát a kreatív teremtő erejét, és ezzel az életről vágja le magát. A szégyen, illetve a szégyentől való félelem végett tehát azt elkerülendő. Ez egy mélyen lévő papnő seb, amellyel való szembenézés azonban ajándékokat fog megnyitni minden nő számára. Tudnod kell, hogy nem vagy azonos a testeddel, értéked nem a szexuális energiád. Az értéked a végtelen szereteted, önátadásod, a lágyságod, a vadságod, a bölcsességed, a gondoskodásod, a valódi lényed megmutatása. A valódi értéked az, hogy virág vagy, illatos, színes, sugárzó, élettel teli, néhol akár szúrós vagy szabálytalan, de ez a szépséged. Hagyd abba, hogy átszabatod a tested, mert az az elvárás, ne akarj tökéletes lenni, legyél önmagad. Ez a legtöbb, amit adhatsz a világnak és magadnak.
Nyilván nem véletlen van az, hogy legkevésbé fiatal nőkkel és lányokkal lehet beszélgetni spirituális jellegű témákról, vagy éppen csupa olyan dologról, ami ne az anyagiakra lyukadna ki végül. Mint ahogy iskolákban a legjobb papagájok készségeiknél és képességeiknél fogva általában a nők, úgy az anyagközpontú világszemlélet is készen állt teljesen megfertőzni őket. Mert ezt tette, ez történt velük, még hogyha ők maguk ezt nem is fogják elismerni. Ők maguk egyenlő a női lélekkel, de nem a túlvilágival, a férfi eszményképével, hanem a földi korrumpálódottal. És mi lesz az eredmény? Csupa öntakargatás mindenféle mesterséges dologgal, implantátumtól kezdve mindenféle tetoválásokon át, melyek borítják az emberi testet. Menekülni önmagunk, természetes mivoltunk elől. Az eredmény a huszonegyedik század torz lelkületű embere, amely ember már semmilyen mértékben sem szándékozik eredeti maradni. Menekülés a plasztikba.
Valaki egyszer azt mondta nekem, amikor felvetettem neki, hogy a testünk nem hirdetőoszlop, hogy dehát mi nem csak a testünk vagyunk. Hoppá! Tehát emberünk bölcsebb volt tulajdonképpen, mint azt elsőre feltételeztem, no nem, mintha lebecsülnék akárkit. Buddhista megközelítéssel támadt, mondhatni, hogy a saját „fegyveremmel”. Mondom, természetesen nagyon is tisztában vagyok azzal, amit mond. Hogy mi nem csak a testünk vagyunk, hanem ugyanúgy a szekrénysor és bármi más is, ami körül vesz. Érdekes volt, ahogy ebből azt matekozta ki fene nagy spirituális beállítottságában, hogy nyugodtan lehetünk felszínesek, ahelyett, hogy mondjuk elítélte volna a mesterséges cicomákat. Bashar egyébként azt kommunikálja, hogy a tetoválás például energetikai szinteken ad hozzá az emberhez. Ezért érezheti úgy az ember akkor tehát, amikor megpillantja egy tetovált felebarátját, hogy átütő, ellentmondást nem tűrő energia árad feléje? Nos, nem tudom. Lehet…
Amit biztosan tudni vélek, az az, hogy cicomákkal van elfoglalva a mai kor embere, amely cicomákba rengeteg pénzt öl bele, és soha nem volt kevésbé hajlandóbb túl látni a külsőségeken, mint napjainkban. A nők pedig, mint mondtam, hajlamosabbak a férfiaknál a meglévő többnyire nyugati, leghatékonyabban mantrázott és reklámozott mintát követni, ezáltal teljesen eltorzulva végül és nem ismerve fel a legbensőbb lényegét, nem ismerve fel az életnek nevezett állomás igazi értelmét és kvintesszenciáját. Persze, mi, akik jártasabbnak tudhatjuk magunkat a buddhizmust illetően a nagy átlagnál, tisztában lehetünk a nagy igazsággal, miszerint sose születtünk, és ebből fakadóan pedig soha nem is fogunk meghalni. Te nem csak a tested vagy – ezzel indítottam a monológomat, és ezzel is kívánom azt zárni, miután viszonylag röviden összefoglaltam a lényeget a szóban forgó témát illetően.
