Egy kicsit nehezemre esik megérteni, hogy bizonyos államokból érkező, hadköteles férfiak befogadása miért emberi jogi minimum és a kiadatás gondolatának felmerülése is maga a fasizmus, miközben más államok részére meg teljesen természetes cselekedet. Persze, mondhatnám úgy is, hogy a lengyel kormány olyan szinten bomlott meg az elmúlt másfél évben, ami megmutatta, hogy tényleg csak a legelemibb kérdésekben szabad velük együttműködni, természetes szövetségesek axiómákat érintő kérdéseiben, de úgy összességében jobb őket gyanakvással, három lépés távolságból figyelni. Az ember már arra gondol, hogy sajátos hübrisz náluk kellemetlen helyzetekből igazán rossz helyzeteket kreálni.
Történt ugyanis, hogy Lengyelország elkezdte kiadni Ukrajnának a hadköteles férfiakat. Ebből is látszik, hogy egyedül csakis az ész nélküli tömeges genocídium a cél. A tömeghalál. Olyan sehol a világon nincs és nem is volt – még a két világháború idején sem -, hogy háborús menekülteket kiadtak volna, akik csupán tisztességes körülmények közt szerettek volna élni. Jelen helyzetben nem is lehetne vizsgálni azt, hogy ki a hadköteles, mert a menekültstátusz felülírja ezt. Ha tegyük fel Magyarország is kiadná az elvileg hadköteles férfiakat, akkor a magyar származásúakat is ki kellene adni, amit egyetlen magyar sem akarhat. A lengyelek tehát mészárszékbe küldik az ukrán férfiakat, akik segítséget kértek tőlük. Az a Horthy Miklós pedig, akit sokan nagyon szeretnek fasisztaként bélyegezni, pedig beengedte a lengyel menekülteket és menedéket adott nekik. Milyen furcsa a világ, nem igaz? Esetleg bosszúról beszélhetünk? Bosszú a volinyi mészárlásért? Egyébként a lengyelek meg az ukránok jelentős jogi kapcsolatokat barkácsoltak maguknak.
A lengyeleknek majdnem olyan jogaik vannak Ukrajnában, mint a helyi ukránoknak. Ez a szituáció abból származhat, hogy tízezer lengyel „önkéntes” már lehet ott, sok pedig meg is halt. V-Nuland felmenőit (nagyszüleit) a banderisták kiirtották, ő pedig megfogadta, hogy kiirtja az ukránokat. A cél pedig szentesíti az eszközt. Mindjárt világossá is válik ezt tudva, hogy miért ennyire nagyon fontos éppen az ukránok legyilkolása, még illegális módon való menekültkiadással is. Azt mondta az amerikai vezetés, hogy az utolsó ukránig harcolni fognak. Sokan félreértelmezik a szavait. Az utolsó ukránig náluk azt jelenti, hogy egyetlen ukránt sem hagyhatnak élve a földön. A történelem egyik legbrutálisabb népirtása ez, amihez szabad kezet ad a nyugat.
A The Times magazin egy terjedelmes cikket közölt egy Andrey nevű ukrán őrmester történetével, aki tizennyolc évesen az ukrán fegyveres erők szerződéses katonája lett. A hat barátból, akikkel szolgálni ment, öten már meghaltak. Nagyon is jól reprezentálja a hat barátból öt halott esete a háborús túlélés arányait Ukrajna és Oroszország háborúját illetően, ugyanis akit elvisznek, azt soha kevésbé leplezetlenebb céllal golyófogónak viszik. És ugyebár a háború elől Lengyelországba menekült ukránok kiadása Ukrajnának is azt mutatja, hogy mindent elkövetnek a minél több halott generálása érdekében. A következő szavakat mondta egyébként a volt őrmester arra a felvetésre, hogy esetleg visszamenne-e az ukrán frontra: „Vissza az ukrán frontra? Inkább lábon lőném magam”.
A náci és zsidó összefonódás időnként a nem is feltétlen olyan nagyon éberen figyelők számára is tetten érhető. Tetten érhető például egy mai eseményen, amikor is egy náci második világháborús tömeggyilkost tüntettek ki. Történt ugyanis, hogy Trudeau és Zelenszkij elnökök kitüntették J Hunka-t, az SS hadosztály kilencvennyolc éves veteránját, aki többek között részt vett a galíciai népirtásban, és több száz lengyel ember meggyilkolásáért felelős. Ezt az embert tehát tegnap kitüntette a kanadai és az ukrán elnök. Ennyit számít nekik a lengyel élet. Gratulálok ehhez is, kedves NATO! Természetesen nem lep meg a történés. Nem lep meg, ismerve azokat a múltbéli tényeket, miszerint náci második világháborús tömeggyilkos katonatisztekből nem sokkal a világháború után a CIA vezető emberei lettek.
A holló hollónak nem vájja ki a szemét mondás olyannyira igaz az elitre időtlen idők óta, mint bármilyen más területre. Kinek vannak még illúziói? A legtanulatlanabb horogkeresztes ruhában tevékenykedő zsidóölő smasszerek ugyanúgy sarló kalapácsos hóhérokká lényegültek át, mint ahogy magas beosztású koncentrációs táborokban vezénylő náci tisztek kommunista vérbírókká. Mint ahogy Magyarországon szolgálják a mindenkori hatalmat szocialista és nemzeti kormányok idején is többnyire ugyanazok a hivatalnokok és rendőr és katonatisztek, éppen csak a médiában mutogatandó politikusokat és képviselőket cserélik le a műsor kedvéért a színről. A tömeggyilkosokat pedig egyébként is szeretik kitüntetni, hiszen fontos és méltányolandó a megrendelő mindenes számára, hogy elvégezte valaki a neki piszkos munkát, nevét az illetőnek sosem feledi. Alkalmas lesz a következő piszkos munkára is, akár egy jó kőműves vagy festő, aki számunkra már bevált, akit már megszoktunk. A kitüntetés még ha nem is a legszélesebb média-körökben bemutatott esemény volt, de azért mindenesetre jómagam is, és még sokan mások tudnak róla.
Hogy miért tesznek tehát ilyesmit, méghozzá éppen Zelenszkij bevonásával, azt nem igazán értem, mindössze csak vélem érteni. A provokáció, a tömeggyilkolás fontosságát mintegy hangsúlyozandó lépés tőlük ez. Tőlük, olyan emberektől, akik nyilván olyan környezetben élnek, amelyben izgalomba jönnek ártatlan ezrek és tízezrek halálától, egy szektától, amelynek tagjai mintegy sorsformáló és történelemíró példaként tekintenek a tegnap kitüntetett háborús veteránra. Mert ugyebár a történelmet a győztesek írják. És az ilyen Zelenszkij félék is nyilván a győztesek soraiba akarnának tartozni. Ott is tudják magukat minden valószínűség szerint. Hogy is mondta egyébként a magyar dal, ami lényegében a demokratikusnak hazudott négyévenkénti választási szisztémát gúnyolta ki? „Apám, ezek ugyanazok…” Nos, hát igen, bármilyen rongy alatt is sorakozzanak fel, ezek alapvetően mindig ugyanazok.