Létezik ez az úgynevezett germán gyógytudomány, amit valamiért az istenért nem szeretne komolyan venni a világ. Dióhéjban a lényege annyi, hogy a tudatnak és az agyműködésnek meghatározó szerepet tulajdonít betegségek kialakulásában és a gyógyulást illetően egyaránt. Nem értem, hogy miután olyan sokat szajkolják már az általános iskolákban az agy mindenható szerepét, hogyan lehet tehát az, hogy a betegségek kialakulását és a gyógyulást illetően még a legkevésbé sem foglalkoznak vele sem érdemben, sem érdemtelenül? Amikor az emberek rájönnek, hogy a vírusok, amik a hideg kőről felmásztak a húgycsövükbe, és másnapra felfázást okoztak nekik, a méretüket tekintve gyorsabban száguldottak, mint Flash, a villám, vajon milyen arcot vághatnak? Valójában az úgynevezett „felfázás” mögött is lélek-agy-szerv szintű biológiai konfliktus áll, pontosan ugyanúgy, mint annyi minden más mögött.
A hivatalos tudomány sosem a legmélyebb önismereti vágyat fogja kielégíteni, hanem a tömeg egyszerű igényeit. Ha fáj, mulasszuk el! Ha félelmetes(nek tűnik), tüntessük el! Így fogja mindig is elnyerni a tömeg támogatását, hisz primitív (önismeretet, és fejlődést meg nem követelő) igényeit, lusta nemtörődömségét elégíti ki, mindamellett, hogy az egyetlen igaz útként van a köztudatban elültetve. Tudomásul kell vennünk, hogy a beteget önmaga nélkül nem lehet meggyógyítani, a gyógyítás folyamatában ő a vezér. A Germán Gyógytudomány tudatossá tudja tenni a beteget, meg tudja neki mutatni, hogy merre kutakodjon, kap egy használati utasítást a testéhez. Másodszor pedig azt a tényt kell tudomásul vennünk, és szükséges szem előtt tartanunk, hogy egy roncstársadalomban élünk, a média által terjesztett dezinformációk hálójába gabalyodva.
Hogyha meg akarjuk érteni az embereket érintő betegségek okát és tisztázni szeretnénk magunkban az olykor felmerülő kérdést, miszerint a környezetünk vajon valóban ellenünk fordul-e és megbetegít minket, akkor sok esetben a legjobb viszonyítási pont az állatvilág. Egy állatot ugyanis nem lehet média által keltett s életre hívott hamis, vagy éppen féligazságokon alapuló hírekkel dezinformálni, ezáltal pedig nem lehet őket félelemben tartani, hogy ennek eredményeképpen megbetegedhessenek. És ahogy Friderikusz Sándor rendkívül tanulságos és érdekfeszítő, egy, a téma szakemberével folytatott kommunikációjából kiderült, az elefántok nagyon ritkán, a cápák pedig szinte soha nem lesznek rákos betegek. És hogy erre mi a szakszerű magyarázat?
Nos, beszélni kell az emberi sejtekben keletkező génhibákról és arról, hogy e hibajavító rendszerek felelősek azért, hogy ezek ki legyenek javítva. Hogyha ezeket a hibajavító mechanizmusokat egy fehérje felügyeli, illetve egy társulásban dolgozik, ezt a fehérjét a genomunk őrző-védő kft-jének nevezik. Ez a fehérje emberben két génkópiával szerepel: egy apai génkópiát, és egy anyai génkópiát hoztunk. Tudósok megdöbbenve tapasztalták, hogy az elefántoknak húszféle ilyen fehérjéje van. Tehát ha ott az egyiket valami genetikailag károsítja, akkor van még tizenkilenc másik, amit előhúz, és azzal dolgozik. Az emberek mindig is sejtették, hogy a legtöbb betegség oka a lélekben keresendő. Egy Hamer nevű doktornak hála, ezt ma már bizonyítani is lehet, mind klinikai eszközökkel, mind az egyének (ön)megfigyelései által.
