Percek alatt letette az orvosi szakvizsgát a mesterséges intelligencia. Ugyanazt az orvosi szakvizsgát, amelyet – diplomamunkával, annak megvédésével és a gyakorlat éles, árgus szemek által leellenőrzött tudása bizonyságul való tételével együtt – az ember fia meg lánya körülbelül tíz év alatt szokott abszolválni. Eddig arról szólt a fáma, már ami az értelmiségi munkaköröket illeti, hogy a jogászoknak elveszi a munkáját a mesterséges intelligencia, mert hogy a világ legfejlettebb régióiban ez a folyamat el is kezdődött. Egyébként az interneten is fellelhető egy jogászrobot, tehát amolyan mesterséges intelligencia-termék, amely minden felmerülő jogi kérdésünket a lehető legprecízebben, a legjobb tudása szerint megválaszolja. Ez a folyamat tehát még most is tart, olyan értelemben, hogy ezúttal az orvosok munkaterületére ácsingózik a mesterséges intelligencia.
Rövidesen eljön az idő, amikor emberek helyett egy, az embernél is sokkalta megbízhatóbb masina fog minket operálni és műteni, bármilyen ijesztően is hangzik ez a fajta jövőkép momentán. Amikor felvetettem valaki számomra ismeretlen, anonimitással bíró internetes személynek, hogy a mesterséges intelligencia által üzemeltetett ügyvéd fogja védelem alá venni az emberek jogait az esküdtszék előtt, az illető azt válaszolta, hogy egy programokból és különféle parancsokból egy kódokból álló gép nem fog tudni olyan meggyőző érveléssel hatni az esküdtszékre, mint ahogy azt egy ember tenné. Erre még felvetettem azt, hogy az esküdtszék is a mesterséges intelligencia terméke lesz, ám ezt az eshetőséget, ami valójában nagyon is valószerű, senki nem vette komolyan. Nagyon is valószerű, hiszen egy teljesen új fajta ember létrehozásán munkálkodnak fáradhatatlanul már tekintélyes idő óta, az úgynevezett kiborg, tehát csak félig-meddig ember féle ember létrehozásán. A nem is titkolt cél az, hogy az embereknek magát a DNS-ét megváltoztassák. Már akiét persze, egészen pontosan minden földön élő emberét, ám kinek miképpen, és milyen mértékben. Mert mindez nem mindegy, minden aprónak tetsző részlet releváns ebben a képletben, minden komponens számít, mindennek a helyére kell kerülni. De hogy hány ember fog ekkor élni a földön?
Tudomásom szerint az elit reményei szerint mindössze félmilliárd, amelynek legnagyobb részét távol-keleti, tehát a szorgalmukról és feltétel nélküli szervilizmusról hírhedt kínaiak, japánok, koreaiak, vietnámiak és thaiföldiek tennék ki javarészt. Hogy a nyolcmilliárdból néhány éven belül félmilliárd fő legyen, arra már régóta van több különböző forgatókönyv. Aki nem egészen tájékozatlan, és figyelemmel követi az eseményeket, az tudja, hogy miért volt szükség a PCR-tesztekre, az tudja, hogy az így összegyűjtött DNS minták révén bárkinek a szervezetére hatással lehetnek majd távolról. És hogy miféle dolgokra képesek a technológiával, amikor is az emberek szervezetére terveznek hatni?
Vegyük példának Kínát. Kínában mostanra már komolyan napirendre tették a legújabb technológia bevetését, amely azt teszi lehetővé a távolról navigáló – ez esetben nyilván az állam, mint olyan – számára, hogy az emberekbe beépített csipre, amennyiben olyan jeleket küld, a kiszemelt illető azon nyomban életét veszíti. A terv Kínában az, hogy idővel minden újszülött szervezetébe beépítsenek egy ilyen csipet. E csip révén már a születéstől adott lenne egy bizonyos élettartam, amelyet „menetközben” módosíthatnak ugyanazon jutalmazó és szankcionáló szisztéma szerint, mint amely szisztéma funkcionál Kínában már egy bizonyos ideje. Igen, az ember – azon belül is a rosszabb fajta rossz célokra – istent játszik. Istent játszik, és azt teszi, amit idáig csak és kizárólag a teremtő cselekedett, példának okáért hamis információkat ültet emberek fejébe rövidesen, illetőleg kitöröl bizonyos emlékeket belőle. Pontosan úgy, mint ahogy a teremtő isten teszi ezt velünk minden egyes újabb leszületés során.