Az irodalmi portálok túl sokat foglalkoznak mostanában az ukrán irodalommal. De kérdezem én, mi ez a divatukránkodás? Miért nem számított semmit az ukrán irodalom több száz évig, miért éppen most számít bármit is? Tudatnám ezekkel az emberekkel, hogy néhány napja dúl a háború Azerbajdzsán és Örményország között, miután előbbi ország megtámadta az utóbbit. Már jóval száz fölött van a halottak száma. Ugyan, miért nem veszik elő az örmény irodalmat? Alapvetően, nagy általánosságban nem szeretem az álságosan szenvedélyes és ünnepélyes irodalmat, legyen az bármilyen nemzettől is való. A nyálasan romantikus tündérmesés irodalmat, amely kényszeredetten utat mutat az embernek, hogy merre és miképpen haladjon tovább, ha továbbra is fenn akarja tartani ezt az emberiség nevet viselő dögvészt. Pontosan az ilyen művészeti iparmágnások miatt történhet meg az a csúfság az irodalommal, melyet lényegében szerte a világon már csak a szentlélek tart valahogy össze, hogy a különféle bestselllerek, ponyvaregények, szakács és celebkönyvek dönthetnek szinte egyedül eladási rekordokat. A magyar olvasó, mint ahogy a legtöbb nép olvasó rétege egyébként is az orosz irodalomról tudott mindig is valamicskét, gondolok itt természetesen Lev Tolsztojra, Puskinra, és főleg Dosztojevszkijre.
Amint megtámadták Ukrajnát, hirtelen még Zelenszkij feleségének az író mivolta is témakörré vált a médiában, az ő munkássága, amely emiatt ismertetésre került. Azt gondolom, hogy talán még soha egyetlen ország sem járt olyan jól azzal, hogy megtámadták a történelemben, mint Ukrajna. Tudja is ezt pontosan jól az ukrán vezetés, ezért is igyekszik olyan nagyon kirobbantani a harmadik világháborút, és belekeverni a NATO-t a háborúba. Ami előnyt eddig összeszedtek ezzel a háborúval, azt semmiképp sem szeretnék, hogyha kárba veszne. Márpedig meglehet rá az esély, hogyha engedik lecsillapodni és rendeződni a dolgokat. Azt kell észre venni ebben a háborúban, hogy az oroszoknak jóformán alig vannak kéréseik és igényeik mások felé, alig szólítják meg más országok diplomáciáját, persze, tényként lehet kezelni, hogy például a nagy közép-kelet-európai államok felé tett, Trianon miatt tett kárpótlási ígéretei miatt Oroszország maga is érdekelt a háborút olyan mértékűre kiterjeszteni, amilyen mértékűre csak tudja. De legalábbis tevékenyen részt vállal a lázításban, a különféle népek feltüzelésében, hogy az eredmény végül csak a véres és nyilvánvalóan komoly veszteségekkel kecsegtető háború lehessen.
Az első és második világháborúnak megvolt a maga irodalma, ennek a harmadik világháborúnak – mert ne legyenek kétségeink afelől, hogy ezt a jelenkori helyzetet az utókor már a harmadik világháborúként fogja jegyezni – kérdéses, tekintve az irodalom iránt mutatott silány érdeklődést, hogy milyen lesz. És még tovább fokozhatjuk a feltételes módot: hogyha egyáltalán lesz-e még akkor emberiség, ha lesz még hírvivő, és lesznek-e, akiknek egyáltalán közölni lehet bármilyen jellegű hírt is, nem, hogy irodalom és mindenféle szépléleknek való dolog.
Minden jellegű tudomány egyébként a feje tetejére állt: a NASA például alig győzi az embereket meggyőzni arról, hogy több űrhajó is elindult földünkről az űrbe abból a célból, hogy meghódítsa minden eddiginél jobban a holdat. (Természetesen ismét csak ugyanarról a NASA-ról van szó, amely olyan kijelentésre ragadtatta magát, miszerint nem hallgat tovább az ufókról és földönkívüliekről.) Számítógépes felvételeket mutogatnak, mintha azok az űrben készültek volna, és odaírják a cikkek fölé gúnyosan, hogy tessék, ismét csak egy cáfolhatatlan bizonyíték arra, hogy a föld nem lapos! Ezen aztán nagyon jól örömködnek sokan, és helyeslik a méreg drága kutatásokat, ahelyett mondjuk, hogy a hozzájuk hasonszőrűekkel együtt inkább befelé haladnának, és a legkisebb összetevőit az életnek igyekeznének górcső alá vetni. Mondjuk, törhetnék akár a fejüket azon, hogy vajon melyik a legkisebb, tovább oszthatatlan részecske, amit még a legnevesebb kutatóknak sem sikerült soha megtalálni? Mert amíg nem értjük a világ legalapvetőbb működési mechanizmusát, addig mit akarunk mi a világűrtől, és miért szempont egyáltalán földünk formája?
Tegyük fel, hogy nem hazudnak nekünk, mint az állítólagos Marsra szállás esetében, és valóban elmentek a holdra. Na, de pont most, amikor mindenki spórolni igyekszik, amikor az egekben az infláció, amikor zárnak be sorozatosan a fürdők és uszodák, amikor nem nyitnak ki egyes korcsolyapályák, amikor az iskolákban és óvodákban csontig hatoló hidegben, kabátba öltözve fáznak? És egyáltalán, az ember, ez a lény, amely egyedüliként fizet pénzösszeget a földön, hogy életben maradhasson, igen, ez a marha, akit felszólítottak arra a kacsalábon forgó paloták lakói, hogy mosás helyett szellőztessen, hogy megmenthesse a bolygót?
