Amikor olyan hangokat hallok, amelyek a népszámlálást védelembe veszik azzal a magyarázattal, hogy ez egy általános és teljesen normális, méghozzá rendszeres jelenség az országban, állandóan el szükséges magyaráznom, hogy ez a mostani nem, hogy nem számít szokványos népszámlálásnak, de eredetileg még népszámlálásnak sem. Teljesen világosan látható, hogy ezúttal az érdeklődés tárgya az ingatlan, az apparátus kíváncsiságát egyedül az célozza meg. Már önmagában az a tényező, hogy maga az ingatlan kap bármilyen felszólítólevelet, nonszensz és minden jellegű komolyan vételt kizáró. Nem véletlen volt ez a finomkodás, mindenféle hivatalos megszólítás mellőzése, mint ahogy nem véletlen egyébként az a fenyegetődzés sem, amit az államapparátus részéről tapasztalni lehet, amellyel mintegy rátettek még egy lapáttal az egyébként is ezzel kapcsolatosan kialakult általános feszültségre. A fenyegetés értelmében pedig háromszor fogják megkísérelni számlálóbiztosok felkutatni azokat az embereket, akik elmulasztották kitölteni az online kérdőívet.
Egyébként amióta gőzerővel beindult a népszámlálás „személyes kifaggatási” szakasza, és várhatóan november huszadikáig számlálóbiztosok keresik majd fel azokat, akik elmulasztották kitölteni az online kérdőívet, a rendőrség felhívta egy érdekes dologra a lakosság figyelmét. Köztudott ugyebár, hogy több adat gyűjtésével vannak problémák. Nem világos például, hogy miért szükséges a munkahelyről is információt szolgáltatni, hiszen többek között ennek nincs statisztikai indoka – sőt, ennek van a legkevésbé, éppen ezért is emeltem most ki több kérdés közül. A rendőrség felhívása szerint egyébként az összeíró időszakban az embereknek nem kötelességük beengedniük a számlálóbiztost az ingatlanjukba. Padlássöprő és mindenféle jelleggel és módon zaklató, többnyire mégis összeíró feladatokat ellátó bizottságot küldenek ránk, mert hiszen ők jót akarnak, pontos képet kívánnak biztosítani a magyar társadalom pontos összetételéről és milyenségéről.
Ugyanaz a fajta és többnyire ugyanaz a vér is, amely egykor padlásokat söpört és kihajigálta ingatlanjaikból az embereket egy felvirágzott és kipróbálásra váró eszme nevében. A kommunizmus kipróbálásra várt kis hazánkban is, és a rengeteg javat a világmegváltó eszme nevében és jegyében elkobozták, a magántulajdon intézményét, ha el nem is törölték, de megmásították, másképp interpretálták. Mind ehhez pedig teljes jogalapot teremtettek – hogyha ők maguk már teljes jogalapot mind ehhez nem is éreztek -, és elhitették a társadalom jelentős többségével, hogy mindez szükségszerű. Az már egy másik kérdés, hogy a társadalom meddig hitt ezekben, hiszen érkezett nem sokkal e rendszer debütálása után a teljes kiábrándultság időszaka, majd ötvenhat.
Ismerek személy szerint egy embert – egészen konkrétan egy jó barátom ő -, akinek családja úgy járt egykor, mint ahogy sokak jártak abban az időben. Egy nemesi leszármazott ez a barát, ősei pedig ennek megfelelően nemesi címmel, ranggal és kastéllyal is rendelkeztek. A Koháry családról van szó, a szóban forgó ember maga is egy Koháry leszármazott. Ő maga ezt be is tudja bizonyítani, és családja meg ő olyannyira komolyan veszik ezt a dolgot, hogy az egyik nővére a kettő közül felvette a Koháry nevet. E kedves barátomat bármikor, amikor csak említést tesz a szerencsétlen, sorsot megpecsételő döntésről, mindig elönti a keserű méreg, és az égbekiáltó nagy igazságtalanság érzete. Nem csoda, én is így éreznék a helyében. És hogy miért nem adják vissza, amit elvettek? A kérdés olyannyira élvez létjogosultságot, hogy jobban nem is élvezhetne. Vagy miképpen áll hozzá a kérdéshez az apparátus? Régen történt, a mesebeli regényes múlt ködében, és tán igaz se volt? Így volt, nem így volt, égből pottyant mese volt?
Természetesen nekem is tudomásom van arról, hogy még a kilencvenes években Torgyán József kezdeményezésére csepegtettek vissza az elvett ingatlanokból leszármazottaknak többet-kevesebbet, ennek és annak az állampolgárnak. Azt, hogy mi alapján kártalanították mindössze csak ezt meg azt az állampolgárt, és miért csak ennyi meg annyi javat csepegtettek vissza a részére, ahelyett, hogy akkor már minden károsultat kártalanítottak volna a megfelelő mértékben, arról nincs tudomásom. Esetleg egy politikai fogás lehetett, gesztus a pórul járt nép felé, hogy lássátok, milyen nagyvonalúak vagyunk, és hát ez is több, mint a semmi, most érjétek be ennyivel? Mert hogy nem került vissza az a sok elkobzott kastély és egyéb különféle ingó meg ingatlan a megkárosítottak kezébe, az is tény. A jelen magyar viszonylatokban pedig, ha megvizsgáljuk a dolgot, akkor azt kell, hogy mondjuk, hogy a deklaráltan nagy nyilvánosság előtt az egykori szocialista rezsimet és annak gaztetteit mélyen elítélő Fidesz-kormánynak kellene éppen az élen járnia a kártalanításban. Ehhez képest holló nem vájja ki holló szemét alapon, ha a pórnépről van szó, nem tesznek igazságot. Végtére is mindig kisül, hogy ideológiák köntösét cserélgeti csupán pontosan ugyanaz a terrorszervezet.
Amennyiben a szóban forgó barátom pokolgéppel és gépfegyverrel odaállítana a természetes leamortizálódásnak átengedett Koháry kastély elé, és magának követelve azt megkísérelne beköltözni oda, azt teljes jogalappal tenné. Az állami terroristák is tulajdonképpen ugyanilyen módon vették el a kastélyt az őseitől, a tőlük olykor megszokott, az ilyesmihez szükséges hivatalos és legalitást láttató körítéssel. Kíváncsi vagyok, hogyha pert indítana, akkor mivel indokolnák igénye létjogosulatlanságát? Régen történt? Esetleg megszégyenítenék, mert őskori feudális módszerekhez szeretne visszanyúlni, és az áldásos, egyenlőségteremtésre hivatott kommunizmust kívánja semmisnek tekinteni, ezáltal másokat ellene hangolva? Én az ő helyében perelnék, és nyilvános botrányt csinálnék a bíróságon. Ám sietnie kell, nehogy a globális kommunizmus és jav-elkobzás előbb beüssön, minthogy ő elérne akármit is. Mivelhogy ezúttal is pontosan ugyanarra készülnek, mint annak idején: kommunizálásra. Ezúttal egy kevés újabb ideológiákkal fűszerezve meg a dolgot, mint például a globális klímaváltozás.
