A parlagfű és kannabisz jótékony hatásai

A parlagfű az egyik dolog, amit meglehetősen aljas módon irtanak és rejtenek el az ember orra elől már igen jó ideje. A parlagfű a világon az egyik leghasznosabb, emberi szervezetre legjobb hatással lévő növénye. Üldözése a kannabisz üldözésével együtt az egyik legnagyobb gyilkossági kísérlet, amit valaha is végrehajtottak az emberiség ellen. A kannabiszt nem lehet felhasználni fogyasztásra legálisan, csakis a szigorúan előírt formában és minőségben, amit odafent szabnak meg, jóllehet valamennyi betegséget gyógyít, és a stressz orvoslásában is tevékenyen kiveszi a részét. A gyógyászat alkalmazza már, miután gyakorlatilag világossá vált, hogy egy egész világ számára képtelenek tovább elhazudni annak jótékony hatását. Ahogy az emberiség tehát nőtt ás növekedett szellemi és egyéb értelemben is a korával előre haladva, mint ahogy a csecsemő lépeget előre a felnőtté válás útján, úgy az egészségügy egyszerűen beemelte a beemelhetetlent berkei közé, és a számára megfelelő módon, semmiképp sem a kannabiszfogyasztás bandákból és filmekből jól ismert fogyasztási módszerrel nekilátott azt felhasználni.

A parlagfű nagyon komoly jótékony hatással bír, gondolhatja is mindenki, hiszen különös oka kellett, hogy legyen annak, amiért egyenesen irtani kezdték. Irtani a füvek egy faját azzal a magyarázattal, hogy van egy réteg, amelynél az allergiás tüneteket vált ki, és aki ezt a saját tulajdon kertjében nem teszi, azt komoly szankciókkal fenyegetni, az gyanakvásra ad okot. Mindenesetre túlzott reakciónak látszik, hatósági és apparátusi túlkapásnak, melyet megszokhattunk már – kiváltképpen az elmúlt néhány év alatt. Ezeket a törvényeket pedig nem azért léptetik életbe, hogy nekünk, embereknek jobb legyen. Valami nagyon hatásos gyógyanyag lehet a parlagfű tehát ez alapján levezetve, feltételezheti az ember. Az igazság pedig az, hogy a parlagfű is hatékony rákgyógyszernek számít. Van, aki egyenesen teával fogyasztja ezt a növényt. Olyan sok mérgezett ételt és italt fogyasztanak az emberek a földön, legalább megtehetnének bizonyos lépéseket az ügyben, hogy ez ne így legyen. De nem tesznek, ehelyett a parlagfüvet tiltják és üldözik többek között, méghozzá csaknem paranoiás módon.

A parlagfű általános hatása immunrendszer erősítő. Méregtelenít, emellett általános szöveti és nyirokrendszer-tisztító, burjánzó szövet és daganatgyógyító, gyulladáscsökkentő, lázcsillapító, hurut és nyálkacsökkentő, emésztést fokozó, fertőtlenítő, étvágy és vércukorcsökkentő, erősítő, zsírégető és testsúlycsökkentő, dugulásszüntető, idegnyugtató, idegerősítő, allergia és asztmaellenes hatású, légzéskönnyítő, féregűző, csökkenti a kandidafertőzést, potencia és erőnlétfokozó. A parlagfű lélektani hatása: csillapítja a háborgó lelket, szünteti az indulatokat és a kilátástalanságérzetet, támogatja a problémamegoldóképességet és az éleselműséget. Erőssé, állhatatossá teszi a lelkünket, tágítja az élettér érzését.

Nem elég az, hogy úgy tesznek, mintha atyai módon aggódnának az emberekért, miközben komoly veszélyeknek teszik ki őket. Ha meghirdetik, hogy immár rendelkezésre áll az omikron-vakcina, miután tömegével hozatták be azokat az országba. Nem elég mindez, hogyha eközben méregdrágán mérik a gázt meg az élelmiszert, alig töltik fel a boltokat készlettel, és engedik az embereket megfagyni lakásaikban, miután nekiláttak az időjárásmanipuláló eszközeikkel sohasem látott szeptemberi hideget csinálni. Mert olyan szeptemberi hideget csináltak ide nekünk, hogy már egy esetleges havazás a téma a meteorológiában, miután a szomszédos Románia legmagasabb hegycsúcsain a napokban havazott. Több kell. Sokkal több kell ahhoz, hogy komolyan vehesse az ember ezektől a jó szándékot, és ne röhögje el magát. Mármint az értelmesebbje.

tmz

Biocentrizmus

Egymás fegyveres ölelésében

Már nem egyszer beszéltek úgy a világ különböző országainak a felfegyverkezéséről nekem, mint afféle pozitív jelenségről, amely mintegy megteremteni hivatott a világbékét voltaképpen. Ilyenkor azt beszélik teljes meggyőződéssel, hogy a békét egyedül csakis a legkorszerűbb, legmodernebb fegyverek birtoklása hozhatja el. Mi már az atom? Az atom, mint fegyver lassan olyan számba fog menni, mint nyolcvan […]

Read More
Biocentrizmus

A klímaváltozás, mint immanens jelenség

Induljunk ki abból az eléletből, ami sokak szerint hókuszpókusz és áltudomány. Nyilván a materialisták szerint, Tehát induljunk ki abból, hogy a világ tudatunk kivetülése egy konkrét hely helyett. Mondjuk egy sötét, tehetetlenséget nyújtó, csillagokkal teli világűrben keringő gömbföld helyett. A materialisták szerint az úgynevezett mennyország, tehát odaát egy tündérmese, ami kinevetendő. A halálközeli élményt átélt […]

Read More
Biocentrizmus

Paradoxon

Gonoszság gonoszság hátán. Valahogy így lehetne jellemezni az elmúlt időszakot. Doktor Eli David azt posztolja már egy jó ideje az x-en, hogy Kongóban, Nigériában és egyéb afrikai országokban ennyi meg annyi lemészárolt halott embert eredményezett az ottani háború, és mert az izraeli háborúval foglalkoznak sokan, ezért ők antiszemiták. Szegény, szerencsétlen zsidó vezetésért mindjárt elmorzsolok egy […]

Read More