A legutóbbi cikkemben szót ejtettem egy Miskolczi Ferenc nevű fizikai légkörkutatóról, akinek tudományos bizonyítékai vannak arra nézve, hogy a globális klímaváltozásként megnevezett világfolyamat egyszerűen nem a szén-dioxid légkörbe jutása miatt van. Miskolczi szerint tudományos szemfényvesztés, amikor azt sulykolják belénk, hogy a szén-dioxid kibocsátás miatt van globális felmelegedés a Földön. A magyar tudós továbbá azt is állítja, hogy a NASA-nál meghamisítják a kutatási eredményeket. Doktor Miskolczi Ferenc fizikus, programozó, a természettudományok doktora, a tudományos akadémia kandidátusa. Miskolczi a vízen nem képes még járni, de azért tud még egyet s mást. Fizikusi diplomát szerzett az atomfizikai tanszékről, csillagászati doktori, földtudományi kandidátusi oklevél a Magyar Tudományos Akadémiáról. Miskolczi úr munkahelylistája is beszédes: légkörfizikai intézet, kelet-európai országok közös űrkutatási programja, földfelszíni alapsugárzást mérő hálózat, a világ ötödik legnagyobb fegyvergyártója, aztán a NASA kutatóközpont.
Miskolczi egy tanulmányában ismertette azt a meglepő eredményt, hogy 1996 és 2014 között bizony nem volt globális felmelegedés. A légkör hőmérséklete egy celziuszos tartományon belül mozgott, és mindösszesen két tized celziuszfokot nőtt, pedig az üvegházhatású gázok közül csak a szén-dioxidból húsz százalékkal több jutott a mérések szerint a levegőbe. Miskolczi számára rejtély, hogy miért tagadták meg olyan helyeken kutatási eredményeit, mint például az űrkutatási programokról döntő NASA. Amikor nem akart engedni a NASA kérésére, akkor azt tanácsolták neki, hogy csináljon valami mást. Ferenczynek a munkaköri leírása volt az üvegházhatás-kutatás. Amikor pedig Miskolczi a világ elé szándékozott volna tárni kutatásainak eredményeit, akkor azt mondták neki, hogy ezeket nem szabad publikálni, mire ő azt válaszolta nekik, hogy ebben az esetben elmegy a társaságtól. Mielőtt legyintenének sokan, hogy szórakozott ez a bizonyos professzor, szívleljék meg az olyan megnyilvánulásait, mint amit többek között az üvegházhatásról és szén-dioxid adóról tett. Miskolczi urat saját bevallása szerint soha nem a pénz hajtotta munkahelyei megválogatásában, hanem egész egyszerűen csak szeretné megérteni az üvegházhatást. A kutató nem szívesen fizet szén-dioxid adót, mert pontosan jól tudja, hogy a globális klímafolyamatokhoz a szén-dioxidnak nincsen semmi köze.
A Miskolczi interjú legvégét sajnálatos módon nem lehet hallani, mivel szerzői jogi igényekkel kapcsolatos reklamációk miatt le lett némítva. És hogy ezt megtették pontosan akkor, amikor a néző éppen részletekbe menő fejtegetést várt, arra lehet ebből következtetni, hogy olyan szakmabeli információk lettek elkotyogva a kutató által, melyeket ő később megbánt, vagy éppen rászólhattak bizonyos szervezetek az RTL fülére, hogy erről egy szót sem a parasztnak! Nagyjából harminc másodperc – tehát fél perc -, ennyi idő alatt igen sok lényeges dolog elhangozhatott márpedig… Az a tény, hogy ebben hazudnak, azt valószínűsíti számunkra, hogy minden egyéb más dologban is ezt teszik, bármilyen témát vegyenek is elő.
A mai nap folyamán a történelem-szakos diplomával rendelkező Puzsér Róbert volt az, aki a nem rég az orosz háború előidézte gazdasági problémák kapcsán megszólalt Sebestyén Balázst, a népszerű rádióst ekézte. Balázs szerint az uniós szankciók ostobák, mert azokkal csak a saját farkunkba harapunk. Puzsér Róbert szerint semmi esetre sem szabad következmények nélkül hagyni egy független európai állam megszállását és bekebelezését, csak mert az árt a gazdaságnak. Rendkívül bájos azt látni, hogy a liberalizmus jegyében komoly aggodalmat táplálnak egyesek a szuverén államok irányába, miután Isaac Asimov már hetven évvel ezelőtt elmagyarázta, hogy végzetes hiba nemzetekben gondolkodni, hiszen emberiség van egyedül, olyan, hogy nemzetek pedig nincsenek, és nem is szabad létezniük. Az emberiségnek tehát akárhogy is, de végül csak össze kell fognia és egyesülnie kell. És mint ahogy egy ötven éves ügynökös filmben is elhangzott: nem léteznek szovjetek és amerikaiak, egyedül csakis érdekek vannak!
El lehet azon gondolkodni, hogy vajon kinek a jól belátott érdeke volt ezt a háborút tető alá hozni. Puzsér mindenhez is értő Róbert, aki az indexnek is írogat, a következő címmel írt egy cikket: Sebestyén Balázsnak nem a háború, hanem a szankciós politika fáj. Puzsér Hitlerrel és az ő egykori Németországával vonja párhuzamba a jelen helyzetet, és gyermekded egyszerűséggel azonosítja Putyint a patás gonosszal, aki szerinte az egyedüli agresszor a világon, aki egy személyben felelős a világ minden nyomorúságáért. Puzsér Róbert szerint Magyarországnak és Európának meg kell tanulnia végre a történelem által adott leckét: az agresszort csak az önfeledt fogyasztás meg a kölcsönösen előnyös kereskedelmi egyezmények állítják meg. Magyarországnak és Európának meg kell tanulnia Sebestyén Balázs és a neoliberális világrend bölcseletét: a GDP az egyetlen létező szempont. Nincsenek világnézetek, nincsenek elvek, nincsenek emberi és polgári jogok, a népeknek nincs önrendelkezésük, nem létezik geopolitika, sem biztonságpolitika, sőt egyáltalán nincsen politika – csakis gazdasági szempontok léteznek.”
Puzsér Róbertnek Asimov szavait ajánlom figyelmébe, és őszintén azt kívánom, hogy történelem-szakos tanárként jusson már el odáig, hogy tisztába kerül a ténnyel, miszerint Putyin egy amerikai ügynök. Háborús agresszió? Kiknek köszönhetően húzódik el a végtelenségig a háború? Ha az USA-t jól megszankcionálták volna minden egyes letaroló hadműveletük idején akkor évszázadokig állt volna az egész világipar és gazdaság. Mellesleg az oroszok olyan szinten nem szívták meg az állítólagos szankciókkal, hogy soha jobban nem állt a rubel, mint most. Mindenki más viszont megszívja helyettük. Történelemszakos diplomával ennyire tellett? Tanulj és gyere vissza, amikor már sikerül átlátni a propagandán. Ha ez megy már akkor ki lehet oktatni a Balázsékat, de ebben az esetben nem igazán van miért.
Egyébként nagyon unalmas már ez a Hitlerhez való hasonlítgatás. Többre nem telik? Nagyon sok vezetőt Hitlerhez lehetne hasonlítani valami oknál fogva. Mégis, csak egy Hitler volt, mint ahogy senkiből sincs kettő. A Hitlerhez kötődő történelmi helyzet nem ismétlődhet meg abban a történelmi folyamban, amiben vagyunk. És hogy az az USA támogatja a sok mindenről való lemondást, mint az agresszor megállítására alkalmasnak vélt módszert és eszközt, amely minden más államnál jobban a túlfogyasztásra és a zabálásra épül?
Miért is kellene feltétlen fájnia annak, hogy folyik az ukrán vér? Az embereknek szoktak-e fájni általában az afrikai polgárháborúk? Nem elég, ha az fáj, ami közvetlen érint? Esetleg, ha fáj az ukrán háború, azzal be lehet fűteni? A világfájdalmat elfogadják a boltban? Az nekünk, vagy akár az ukránoknak miért jó, ha Európa csődbe megy, miközben az oroszok ezen meggazdagodnak? Ha valakinek nem tetszik Európa öntökönrúgása, akkor az miért jelenti azt, hogy automatikusan rendben van, amit Putyler csinál, Puzsér úr?