Újabban arról szól minden hír, hogy az Egyesült Államokban megrohanták a Capitolium-ot tüntetők hadserege, akik tiltakoznak az új abortusztörvény ellen. Egyre több országban divat mostanában a nők teste felett gyakorlott rendelkezés, ez az archaikus, avítt, divatjamúlt politikai téma, amely egy jó ideje immár valóságos figyelemelterelő taktika lett az igazán lényeges, húsbavágó társadalmi kérdésekről. Szabályos közelharcot vív a rendőrséggel a tüntetősereg egy olyan ügyért, amely a vakcinabizniszen túl a történelem egy másik legnagyobb átverése. Szabályosan elgázolják a tüntetőket kisteherautóikkal, mivel a szenátus meghozott egy olyan törvénymódosítást, melynek értelmében a kockázatos helyzetbe került sofőrök – amennyiben az életük múlik azon, hogy maradnak e egy úttesten zajló jogellenes demonstráció tömeg kellős közepén vagy sem -, nyugodt szívvel, a legalitás teljes erejével felruházva emberek közé hajthatnak.
Arra az eshetőségre – és egyúttal nagy általános történelmi igazságba – sajnos nem sokan gondolnak, hogy az efféle ósdi és divatjamúlt döntések meghozatala mögött mindig rossz szándék lapul. Az a kérdés sem merül fel, hogy vajon miért éppen a baloldali Biden-kabinet az, amelyik egy ilyen tipikusan jobboldaliak által szeretni szokott döntést hozott meg, és miért nem mondjuk a Trump-kabinet tette ezt egykor? Mivel az utóbbi eshetőséget még érteném, és értenék az emberek is, akik nyilvánvalóan inkább a leváltott amerikai elnöktől vártak volna ilyen lépést, semmint utódjától. Az a körülmény, hogy mindez Biden regnálása alatt történik meg, azért elég sokat mondó. És hogy miről akarnák esetleg elterelni a figyelmet? Mondjuk például éppen arról, hogy a vakcinák révén igencsak kevés eséllyel képes teherbe esni már nő. Ne aggódjon senki az abortusz miatt, nagyon úgy tűnik, hogy gondoskodtak arról, hogy nem kívánt terhesség esetén az elvetetés miatt már ne kelljen fájnia a fejnek.
Feminista szervezetek feminista vezetőinek van felforrva teljesen az agyvize a történések átélésekor, mert az orrukig nem látnak el, és csak annyit tapasztalnak mind abból, ami történik, hogy a szegény, szerencsétlen nőszemélyeket ismét csak, a világtörténelem során a jóég tudja már hányadik alkalommal bántják. Minden eddiginél vehemensebben nekiestek a férfinemnek, ütik, csepülik őket, ahol csak bírják, mint a férfiterror és elnyomás örökös áldozatai. Azt gondolom, hogy valóban igazságuk van ezeknek a nőszemélyeknek, amikor azt állítják, hogy a száz esztendeje útjára indult feminizmus nem érte el a célját. A cél ugyanis az lett volna, hogy a nők olyan boldogok legyenek a bőrükben és elégedettek legyenek az életükkel, mint amennyire egy minden lehetőséget annak rendje és módja szerint az életben megkapó ember lehet boldog a bőrében és lehet elégedett az életével. Na már most, amennyiben minden lehetséges célt elért a feminizmus, úgy abban az esetben egyenes következményként boldog és elégedett hölgyeket kellene a világ legtöbb helyén látni rohangálni. Ehhez képest pedig éppen az ellenkezőjét látjuk, soha nem voltak olyan frusztráltak a világ női, mint modernnek mondott jelenünkben, még a legnagyobb jogfosztottságuk idején sem. Ennek a jelenségnek pedig netán lehet némi köze ahhoz a nagy társadalmi igazsághoz, mely szerint minél többet kap meg az ember alapvetően, annál többet akar, méghozzá annál görcsösebben, és annál frusztráltabbá válik, amint realizálja a tényt, hogy nem kapta meg hőn áhított vágyálmának a tárgyát?
Nem arról van szó egész egyszerűen, hogy az emberiség él meg hol felemelőbb, hol lehangolóbb időszakokat együtt, és sok esetben a nők bizonyos dolgokat magukra vesznek mostanában, már ami az újabb hullámú feminizmusokat illeti? Vajon biztos, hogy jó ötlet-e az emberiség nagy problémáit az egyik nemnek kisajátítani, és áldozatként feltüntetve önmagukat csak annak érdekében, hogy feldühödött kudarcot vallott emberekként mutassuk magunkat a teljes nyugalom közvetítése helyett a nagyvilágnak? Mert valóban, a sikert elértek és elkönyveltek ismérve és jellemzője a kiegyensúlyozottság.
Minden téren szétválasztanak minket embereket egymástól, és egymás ellen fordítanak: vallási, politikai, etnikai, kulturális téren, szükséges-e még vajon faji és nemi hovatartozás alapján is gyűlölnünk egymást? Szükséges-e egy Zoltán nevű ismerősünket nőként azért nem felköszönteni neve napján, hogy nehogy fontosnak érezze magát a nők napján, mert hiszen ő nem menstruál? És hogy sokallod az infláció miatt a tampon árát, hiszen a női létet és annak minden kellemetlen következményét nem te választottad? Én pedig sokallom az étel meg ital árát, hiszen az emberi létet és annak minden anyagi következményét sem én választottam. Vagy mégis? Hiszen elméletileg leszületés előtt nagyon is jól tudta mindenki, hogy mire vállalkozik…