Ökofeminizmus, egy éjszaka ára a háborúban, óriási összeomlás

A negyedik hullámos feminizmus nem fog célt elérni, azt már most lehet látni. Egyáltalán, mi lehet a cél? Rádöbbentem arra a nagy igazságra, hogy a nők érvényesülése mellett egész egyszerűen nem lehet kiállni, mivel maguk se tudják, hogy mit szeretnének egészen pontosan. Egész egyszerűen nem lehet rajtuk kiigazodni. Alig száz éve, hogy kiharcolták maguknak a munkában való aktív részvétel jogát, most pedig nem győzik telesopánkodni a nagyvilágot, és továbbra is a lábuk között található aduászból kívánnak unfair előnyöket facsarni maguknak, amennyire az csak lehetséges. De most alapvetően nem erről szeretnék beszélni. Felültették a sok mindenre fogékony népeket a környezetvédelem vonatra, és ugyanazok a nőszemélyek, akik alanyi jogon jussuknak érzik a sorsot női mivoltukból fakadóan, mely szerint a hízásra hajlamos feneküket hivatott lehetőleg minél márkásabb autók belsejében cipeltethessék, két képmutató környezetvédelem ügyét előre mozdító beszéd közben, miután összegyűrtek néhány műanyag flakont, és a megfelelő színezetű és jelzéssel ellátott szemétlerakóban helyezték el azokat.

Mert már csak így működik minden divategyesület, amelynek unatkozó női tagjai aktív divathobbijuknak való hódolás után külön-külön egyedül minden olyan férfit elhelyez egyfajta skatulyában és úgyszólván a helyén kezel, akiknek nincsen autója – sőt nincsen márkás autója. Az ilyen emberek – mert nyilvánvalóan nem csak nők képesek felszínesek lenni, hanem éppen ugyanúgy férfiak is – komolyan abban a hitben tengetik életüket a média átverésének felülve, hogy a szarvasmarhák miatt melegszik a Föld. (Természetesen, akinek nem inge, az ne vegye magára.)

Mert, az még hagyján, hogy elhiszik, hogy az a tény, hogy autót vezetnek vezet egy tőlünk intelligensebb, és minden ember által generálható eshetőségre felkészült lények által teremtett élővilág pusztulásához, de hogy a tehenek fingása idézze elő az ózonréteg elvékonyodását az abban fellelhető szén-dioxid mennyiség miatt, az teljesen nonszensz kategória. Eközben pedig háborút visel egymással az emberiség, minden ehhez szükséges környezetromboló eszközzel és kellékkel. Ami a környezet és a Földön mégiscsak a legfontosabbra, a mindent jelentő élőlényekre, azon belül is az emberekre van rendkívül káros hatással. Mert az elit ugyebár jót akar, és az életet tartja minden esetben szem előtt, mint legfőbb szempontot. A szarvasmarhák az egyik ok tehát, amely nyilvánvalóan hamis adatokon alapuló hazugság, már amennyiben alapul bármilyen adaton is ez a megnyilatkozás. Valójában pedig még a klímaváltozás sem éppen úgy zajlik, mint ahogyan ők azt magyarázzák és beállítják.

Az már most egyértelmű, hogy a benzines autók betiltásra kerülnek 2025-ig, amely évtől kezdve mindenki csak elektromos autót tarthat közlekedési célokra. Az pedig teljesen világosan látszik, hogy a most is természetesen a benzines autónál jóval magasabb árakon eladásra kínált elektromos autóknak az ára 2025 után sem fog olyan mértékben lealacsonyodni, hogy azt az átlagember minden gond nélkül képes legyen kiadni érte pénzt, akár életében egy tucat alkalommal is. Mint ahogy arról már említést tettem egy korábbi írásomban, Nikola Tesla-t ellehetetlenítette a felső réteg, amikor ő felajánlotta tudományos jellegű segítségét az elitnek – azon keresztül pedig az egész világnak. Mégis előszeretettel papol környezetvédelemről a felső réteg, mintha valami humánus életvédelmi egyesület volna.

Ez az elit márpedig a világon senkit és semmit nem tisztelt soha, és nem tisztel mind a mai napig, életet pedig kiváltképp nem. Ne legyen egy szemernyi kétségünk sem afelől, hogy ahogy az embereket, ugyanúgy a fákat és növényeket is érdeküknek megfelelően elpusztítják, és mint holmi számadatokat úgy kezelik azokat. Akiknek megfelelt a világ abban a térfogatban, amilyen térfogatban fennállt egészen hosszú ideig, ugyanazoknak meg fog felelni később is. Mégis mitől változott meg olyan rendkívül rövid időn belül annak a bizonyos rétegnek az állásfoglalása e területen, amelyik rétegnek tökéletesen megfeleltek nagyon sokáig azok az állapotok, amelyek uralkodtak – sőt, melyeket még ráadásul ők maguk is idéztek elő?

Visszatérve az ökofeminizmusra: akárhogy is csűrjük és csavarjuk, arra a végső megállapításra kell eljutnunk, amire már olyan sokan eljutottak a világtörténelem során, miszerint a világot végsősoron a nők irányítják, mert náluk van az aduász. És hogyha nem tetszenek nekik a borfesztiválok, mert saját szavaikkal élve középkorú részeg férfiak, táncoló nyanyák, babakocsis emberek, húsz évesnek tűnni akaró milfek és borsznobok vesznek részt rajtuk, akkor nyugodtan elmehetnek haza. Eljöhet az az idő még, amikor becsülni fogják még az ilyen összejöveteleket is, és nem válogatnak ujjheggyel, mivel nem lesz módjuk válogatni kikapcsolódás és kikapcsolódás között. Mert a háború és annak minden következménye kegyetlenül leplezi a nőket. Csökken az árfolyamuk, és kiderül, hogy bármiért megkaphatók – egy doboz tojás egyetlen éjszaka. És ez talán nem is földtől elrugaszkodott elgondolás, tekintve, hogy az egy évvel ezelőtti négyszáz forintos doboz tojás immár több, mint a kétszeresébe kerül. Nagyanyám mesélt még történeteket arról, hogy a negyvenes években a faluban, ahol felnőtt, egy doboz tojásért odaadták magukat fiatal lánykák bárkinek a domboldali erdőszélen. Visszajöhetnek még ezek az idők vajon?

Mert a történelem összeomlása jöhet, és ez még csak a kezdet. Nagy esésen vannak túl a részvények, a kötvények, a nyersanyagok vagy éppen a kriptovaluták piaca, és bár most éppen egy kisebb fellélegzést élünk meg, a nagy elemzőházak szerint van még tere az esésnek, mielőtt megtalálná az alját a piac. Mint ahogy minden extrém piaci helyzetben, úgy most is felerősödött azoknak a guruknak a hangja, akik összeomlást kiáltanak. Nagy mértékű és a tőkepiac széles körét érintő esés zajlott az elmúlt hónapokban, alaposan megütötték a részvények, nyersanyagok vagy éppen a kriptovaluták piacát. AZ EGYIK LEGFONTOSABB RÉSZVÉNYINDEX, AZ S&P 500 ÉRTÉKE AZ ELSŐ NÉGY HÓNAPOT TEKINTVE 1939 ÓTA, AZ ELSŐ nyolcvannyolc KERESKEDÉSI NAPOT FIGYELEMBE VÉVE PEDIG 1932 ÓTA NEM INDÍTOTTA OLYAN ROSSZUL AZ ÉVET, MINT IDÉN. Ahogy kezdett begyorsulni a tőzsdei esés, úgy léptek a nagy elemzőházak is, amik egyre pesszimistábbakká váltak.

tmz

Biocentrizmus

A föld népessége, Trianon, mint kínos dolog

Kering a világhálón egy túlnépesedéssel kapcsolatos kép, amely azt mutatja, hogy ha egymás hegyén-hátán állna meg a föld nyolcmilliárd embere, akkor mindenki elférne egy kupacban a Grand Canyonban… Már nem egyízben boncolgattam ezt a témát felszínesen, de most minden eddiginél szemléltetőbb leírással szeretnék szolgálni erről az orbitális tévedésről. Tehát, ha nyolcmilliárd ember a világon egymás […]

Read More
Biocentrizmus

Our distracting dead, the abolition of private property as a real plan

The Mayor of Budapest says we are at war with Russia. In any case, according to this statement, the Lord Mayor has no intention whatsoever of going to war against the Russians – against Putin, each to his own liking. Some news portals watch with a wary eye and hardly fail to report when a […]

Read More
Biocentrizmus

Figyelemelterelő halottunk, a magántulajdon megszüntetése, mint valós terv

A budapesti főpolgármester szerint háborúban állunk Oroszországgal. A főpolgármester mindenesetre, e kijelentésének megfelelően a legkevésbé sem óhajt hadba vonulni az oroszok ellen – Putyin ellen, mindenki mondja úgy, ahogyan számára megfelelő. Bizonyos hírportálok árgus szemekkel figyelik, és alig győznek beszámolni róla, amikor néhány száz tüntető lófrál Budapesten, de amikor a főpolgármester, akinek minden kimondott szava […]

Read More