Zsoldos Ákos bejegyzésére való reakció – avagy lehet-e kötelezni egy egész felnőtt lakosságnak az oltást?

Az ellenség kivont karddal rohan felénk, de mi mégis félünk meghúzni a ravaszt – volt olvasható egy bejegyzésnek a címe, amely bejegyzés azt taglalta, hogy az oltatlanoknak miért nem szabadna, hogy saját maguk döntsenek a sorsukról. A cikk csak a szokásos, sokak által unt történetről ad számot ismét csak: a koronavírus-járvány sokkoló hirtelenséggel tarolta le ismét Magyarországot, a felfutó esetszámokat a kórházi kezeltek számának emelkedése követi, mígnem elérjük az egészségügyi rendszer kapacitásának határát. Eszerint pedig ugyanott vagyunk, mint az előző hullámok idején, és a válasz is ugyanaz lehet: korlátozásokat vezethetnek be, amelyek visszavetik a gazdaságot és depresszióba taszítják a társadalmat. És itt jön majd a lényeg, ugyanis a mértekről és a hogyanokról teljesen másképpen vélekedik a vélhetően közpénzzel alaposan megtámogatott cikkszerző, Zsoldos Ákos. Míg szerény véleményem és a tisztán és józanul látó emberek véleménye szerint mindennek nem más az oka, mint az állami intézményekben való megingathatatlan és feltétlen hiszékenység és vak engedelmesség, addig a Zsoldos Ákosok véleménye szerint azért nem vagyunk teljesen ugyanott, mint az egy, valamint a másfél évvel ezelőtti lezárások esetében, mert az oltásokkal olyan fegyvert kaptunk a kezünkbe, amely bizonyítottan megvéd minket, és – maradva a háborús retorikánál – elpusztítja az ellenséget. Valóban, tisztelt Zsoldos úr, az előző bejegyzésem ténylegesen rávilágított arra, hogy miféle eret vágó borotvafegyvert kaptak a kezükbe egyesek a vakcinának nevezett anyagokkal…

Zsoldos Ákos szerint észszerű ellenérv a kötelező oltások ellen nincs. Nagyon unom ismételni magam a végtelenségig. Attól még, hogy egyes hazugságokat szakadatlan ismételgetnek egyes fősodrú bértollnokok, az nem lesz igaz, és nem lesz társadalmilag elfogadott. Kitűnő módon előrevetíti a bértollnok az elkövetkezendő időszak magas halálozási arányát, csakúgy, mint ahogy teszi ezt a legtöbb bértollnok mostanában. Azt írja, hogy a következő hónapokban további ezrek fognak meghalni, egészen konkrétan, hogy az eddigi harmincezer feletti összhalálozási mutató eléri a negyvenezret. A szokásos maszlag következik aztán a szokásos szöveg, miszerint a kormány késve és túl enyhén reagált, és említésre kerül, hogy októberig Magyarország az egyik leglazább ország volt a járványkezelés szempontjából. A megfelelő szerveknek, mint tudjuk, semmiből sem áll a haláleseteket számontartó statisztikákat úgy alakítani, ahogy azt megálmodják, ahogyan az egyes akaratos és céltudatos körök érdekeikkel összecsengenek. És itt most nem kifejezetten csak a papírmunkára, kozmetikázásokra gondolok, hanem arra, hogy esetleg az egyébként siralmas kórházi állapotok és kiégett, munkát minden lehetséges eszközzel mellőző és megtagadó egészségügyi személyzet és a hosszú várólisták mind olyan jelenségek, amelyeknek elviselhetetlen mértéke még tovább fokozható. És amennyiben ez megtörténik, úgy abban az esetben garantált a több halott.

A bértollnok nagy egyetértéssel adott számot arról a sajnálatos módon kialakult helyzetről, hogy aljas módon a munkaadókra bízta az állam az oltások kötelezését, hogy hadd boxolja le a társadalom ezt egymás közt, a munkáltatók a dolgozókkal. Szerinte ez a kötelezővé tétel egy nagyon óvatos módja, amiben egyet tudok érteni, amit kiegészítenék még a gerinctelen és a gyáva jelzőkkel. Ausztriában legalább volt mersze meglépni a kormánynak a kötelező oltás február elsejei időponttal való bevezetését – amelynek visszautasítása pénzbírságot, majd börtönbüntetést von maga után -, Görögország pedig már be is vezette egyelőre csak a hatvan év feletti állampolgárok kötelező oltását – amelynek megtagadása minden hónapra szintén pénzbírságot von maga után. Előbbi országban áll is a bál rendesen, az utcákon rendre, nap, mint nap tízezrek csapnak össze a rendőrökkel, és egy éven belül már a második kancellár adta be a felmondását a közelmúltban. De térjünk egy kicsit vissza Zsoldos Ákos írására, aki mélyen átérzi Varga Mihály pénzügyminiszter pesszimista aggodalmát és borúlátó előrejelzéseiben osztozik, aki már arról beszél, hogy a várható szigorítások visszavetik majd a gazdasági aktivitást. Zsoldos szerint – és ezt a fasizmus és autoritás zsírjában tocsogó mondatát terjedelmes méretű betűkkel kiemelte – mindezt el lehetne kerülni egy nagyon egyszerű megoldással: ha mindenki számára kötelezővé tennék az oltást. Véleménye szerint az nem működőképes megoldás, hogy lehetővé teszik a munkaadónak a saját hatáskörben elrendelhető kötelező oltást, mert vagy a munkavállaló élhet a felmondás lehetőségével, vagy a munkaadó fél elrendeli ezt a várható felmondások miatt. Emberünk rögtön fel is teszi a kérdést, mintegy elültetve az emberi fejekben a jelenséget, hogy bevezethet-e az állam kötelező koronavírus-védőoltást? – kérdezgeti magában, miközben önmaga sem tudja a kérdést, amit tökéletesen meg is értek, hiszen látszólag nem egy jogilag agyonképzett szakember, hogy mégis mik ennek a jogi feltételei. Nagy pártolója annak az új helyzetnek, amely a felnőttkorban előírt kötelező védőoltást jelent. Habzó szájjal keresi és kutatja a jogi lehetőségeit a kikényszerítő erejű jogi döntéseknek, amelyek valamilyen módon korlátozzák az egyén szabadságát és önrendelkezését. Előhozakodik többek között azzal, hogy senkitől nem kérdezik meg, hogy szeretne-e adót fizetni, a jegybankok kamatemelő döntéseivel infláció idején, amely példák igen távol állnak az egészségügytől, amelyhez a legnagyobb kockázattal jár egy laikusnak hozzászólnia. Mert hogyha laikusként belekontárkodik valaki a jogba vagy a pénzügyekbe, akkor azok az emberek, akik az illetőre hallgattak, legfeljebb rossz jogi és pénzügyi döntéseket hoznak, melyeken valahogy majd túlteszik maguk. De amennyiben emberek tömegeit beszéli rá valaki egy kísérleti génterápiás vakcinára, amelyről egyre többen kezdik kiteregetni az igazságot, a saját hitének és meggyőződésének megfelelően lesöpörve az asztalról az elhallgattatott tudósok súlyos figyelmeztetéseit, azzal tömegeket képes halálba hajszolni.

Kezdhettem volna az egész írást azzal az alapvetőséggel, miszerint aranyszabály immár száz esztendeje, hogy járvány alatt nem oltunk, mert az további mutációkat hoz létre. A SOTE-n is ezt tanítják, mint ahogy minden orvosi egyetemen a világon. Ezzel az egyetlen alapvető törvénnyel elejét vehettem volna akár ennek az egész regénynek, mert nyilvánvalóan ennek az adott témában nulla szaktudással rendelkező bértollnoknak az írása nem érdemel meg egyetlen mondatnál se többet. Egyáltalán, miről beszélünk? Nem csak a szóban forgó oltakozási tilalom okán merül fel ez a kérdés, hanem mert – mint ahogy azt már egy korábbi bejegyzésemben is tisztáztam – a hivatalosan Covid-19 ellen védekezésül szolgáló vegyi anyagok nem minősülnek sem gyógyszernek, sem vakcinának semmilyen jog szerint. A magyar ügyészség éppen a múlt hónapban utasította el egy férfi halála után a vádat. Az indokuk az volt, hogy a férfi tisztában volt azzal, hogy nem teljes jóváhagyással lett az oltás az EMA által engedélyezve, ezáltal pedig azzal is tisztában volt, hogy komplikáltabb mellékhatása is lehet az oltásnak. Ezzel az ügyészség el is vágta a kártérítési igény miatti perek lehetőségét, s ezzel a döntéssel a gyógyszergyártókat, az oltó orvost és mindenkit kivont a felelősségvállalás alól. Az ilyen döntésekkel tehát maga az ügyészség ismeri el, hogy a vakcina nem teljes jóváhagyással lett engedélyezve, miután egy arra a munkáltató által kötelezett ember belehalt annak az egyik mellékhatásába. Szóval, egyáltalán miről is beszélünk? Ez az ember arra buzdít az írásával, hogy mielőbb tegyenek kötelezővé egy nem teljesen jóváhagyott vakcinát, méghozzá járvány idején, amikor is nem szabad oltakozni! És akkor még nem ért itt véget a példák felhozatala: emberünk párhuzamot von a jelen helyzet és a háborús helyzetek között azzal, amikor kijelenti: ha megtámadják az országot, a kormány gondolkodás nélkül besorozhatja a hadra fogható lakosságot, és tömegével küldi a frontra őket, ahol ezrek halhatnak meg azért, hogy a milliók érdekét megvédjék. Mert ugye a besorozott katonának nincs sok választása: megy a harctérre, vagy jogszabálysértést követ el. Ezt tehát úgy mondja, mintha egyébként rendben volna az, hogy normális életet élni akaró, többek között családos emberek hadba foghatók bizonyos körök bizonyos idióta eszméi okán, hogy aztán a fronton értelmetlen halált halhassanak.

Ezrek halnak meg milliókért? Talán inkább pár tucat emberért a világon. Rendkívül sajnálatos, hogy bértollnokunk oly jelentős mértékű tájékozatlanságban szenved csaknem minden területen, amiről véleményt nyilvánít, mivel ahelyett, hogy az emberiséget elvezethetném íróként akár mondjuk a felsőbb dimenziókba, ahol csakis a szeretet és a fény uralkodik, jószándéktól vezérelve ki kell oktatnom őt, hogy a hiszékenyebbeket lehetőleg ne tévessze meg és ne vezesse már az orraiknál fogva őket. Nagyon, de nagyon régen állt fenn olyan helyzet a világban, amikor is bizonyos törzsek összeálltak, mint akár a dzsungelben az őslakosok, és tökéletes szimbiózisban működve egymással, mindenki tudva, hogy a közösség szolgálata és saját testével való védelme a saját jól belátott érdeke is, megküzdöttek egymással anélkül, hogy bárkinek is az eszébe jutott volna, hogy van-e értelme ennek. Természetesen ez se volt egy felemelő dolog, mert a béke és a szeretet kellene, hogy uralkodjon a földön, de hogyha egyszer ilyen állati természetű az ember, hogy a területért és a javakért könyörtelenül támad és gyilkol, akkor nincs mit tenni, önvédelmet kell gyakorolni. Így volt ez a hun Atilla király idejében is, de még inkább régebben, a kezdetek kezdetén. Több száz éve annak, hogy a háborúkat bizonyos érdekek mozgatják a legfelsőbb bankári elitista körökből, és bizony olyan is megesik olykor, mint példának okáért a jugoszláv-szerb háborúban a kilencvenes években még, ami megesett, hogy mind a két félt ugyanazok támogatták anyagilag és fegyverügyileg.

A fő tehát az, hogy háború legyen a földön, hogy emberek tömegei haljanak meg és éljék rémülten az életüket, vágyakozva a megmentő hatalmasokra, politikusokra. Ezek a háborúk csakugyan merőben értelmetlenek, merőben értelmetlen a fronton néhány család kedvéért fűbe harapni. Rendkívül aljas húzás tehát firkászunktól, amikor a mostani oltáshelyzetet háborús helyzetekhez hasonlítja. Úgy látom egyébként, hogy Zsoldos igen nehezen kötelezi el magát egyetlen oldal mellett is, pedig hát ez a mainstream vonalát képviselő újságíróknak egy nagy ismérve szokott lenni: vagy az egyik oldalon állnak, vagy a másikon. A nyílt sisakos lerohanós háború manapság már nem divat, tudják ezt pontosan jól odafent, éppen emiatt is folyamodtak a járvány kártyához, mert így egyetlen épület összeomlása nélkül, hátbatámadós jelleggel, alattomosan képesek kivitelezni a gazdasági csődöt az egész világban. Bomlasztják a nemzeti érzelmet, nemzeti identitásától igyekeznek megfosztani az embereket szerte a világon, összekeverik Európa lakosságát pontosan e célból rengeteg afrikai és közel-keleti migránssal. Mit szólnának vajon újságírónkhoz az ő gazdái, aki a gender meg a szivárványos színek oldalt képviselve éppen háborús helyzetekkel és a nemzet védelmében történő halálozásokkal hozakodik elő? És akkor ne is említsük meg a Magyarország nevű állam sajátos helyzetét, amely állam nem jogfolytonos a Magyar Köztársasággal, mivel 2012-ben mint az köztudott, alkotmányellenes puccs történt. Magyarország Kormánya tehát egy magánszervezet, amivel kapcsolatban még a nem éppen a legnagyobb lokálpatriótaként ismert Karácsony Gergely is kifejtette a nem éppen hízelgő véleményét.

Semmilyen jogalapja nincsen sem a magyar nemzet védelmére hivatkozva besorozni bárkit katonának, és elküldeni őket a frontra harcolni és meghalni, sem pedig kötelezni a világon egyetlen állampolgárt is arra, hogy oltassa be magát. Amikor tehát Zsoldos Ákos a társadalom érdekéről hadovál, akkor tulajdonképpen egyedül csak néhány család érdekéről beszél. Amikor pedig arról beszél, hogy az oltás súlyos mellékhatásai elenyészőek, akkor nem árt szem előtt tartani azt a tényszerűséget, hogy jóval kevesebb súlyos mellékhatást produkáló vakcinánk a működését függesztették már fel a világon. Azokhoz az esetekhez képest a mostaniak rengetegnek számítanak, az oltást mégis erőltetik továbbra is valami rejtélyes oknál fogva, rövidesen már az öt éves gyerekeken is. A kormányzatok pedig egyetlen józan döntést hozhatnak – mégpedig, hogy nem teszik kötelezővé az oltást. Semmi bizonyíték nem mutat rá arra egyébként sem, hogy a vakcinák hatékonyak volnának bármilyen mondott vírusra. A napokban Anthony Fauci is elismerte, hogy nem működött az első három oltás. Minden észérv amellett szól, hogy nem tehetik kötelezővé az oltásokat, ez nem lehet kérdés.

tmz

Biocentrizmus

Egy családi katasztrófa története, egy hős ápoló esete, piaci kiárusítás az egészségügyben

Nemrég meghalt egy zalai férfinak az édesanyja és a húga, nem sokkal a vakcina felvétele után. Az eset után a férfi feljelentette a magyar kormányt, és kártérítést követelt. A kártérítés követelésének oka az, hogy nem engedték meg neki a kórházban, hogy meglátogassa édesanyját az utolsó óráiban, és elbúcsúzzon tőle. Mindössze egy pillantást vethetett az ágyon […]

Read More
Biocentrizmus

A kezdet kezdetén mi volt? – Biocentrizmus

Minden dolog egy.  -Herakleitosz, A világegyetemről (i.e. 540-480) Hogyan tud egy olyan ember, akinek a karrierje arról szól, hogy a tudományos módszert a végsőkig feszítse – őssejtkutatásról, állatok klónozásáról, az öregedési folyamat sejtek szintjén történő visszafordításáról -, tanúságot tenni szakmája korlátairól? De az életben több van, mint amit a tudományunk meg tud magyarázni. Könnyen felidézem, […]

Read More
Biocentrizmus

Djokovic abuse, angry doctors, UK government testimony

It didn’t take long for the man of minimal intelligence to realise the reason for the name change on the immunity card. It’s mind boggling what’s going on around this phenomenon. It is no longer possible to use the name immunity certificate as a designation for what is theoretically considered immunity. From now on, it […]

Read More