A jog, mint utolsó lehetőségek egyike, facebook csak védettségi igazolvánnyal!

Hogyha már teljesen tarthatatlan helyzet alakul ki a földön, és szinte sehol sem marad biztonságban az ember, mert minden törvényt az illető hatóságok a saját javukra írtak már, abban az esetben – még addig, ameddig ténylegesen nem szükséges az oltatlanoknak barlangokban és erdőkben bujkálnia a börtöntáborok elől, mint ahogy azt olyan nagyon szívesen, mint lehetséges jövőképet vetítik előre egyes önmagukat filantrópnak nevező emberek -, még utoljára érdemes lehet az állami hivatalok által felállított jogrendszerbe kapaszkodni. Amennyiben kötelezni akarják az embert a már mindenre is védettséget adó, immunrendszer-felfrissítőnek mondott gumibogyószörp vakcinára, úgy abban az esetben nem árthat, hogyha legépelünk egy szerződésnek megfelelő szöveget, és az illetékesek orra elé tesszük, legalábbis elküldjük azt a részükre. Ez a szerződés pedig a felelősséget az államon belül a megfelelő hivatalokra helyezné. Azokra a főleg egészségügyi hivatalokra gondolok itt most főleg, akik sürgetik a szóban forgó vakcina testünkbe való bejuttatását, egészen konkrétan, akik kötelezővé tennék azt. Alá lehet íratni velük példának okáért, hogy amennyiben akármilyen egészségügyi kár ér az oltásból kifolyólag, ők kötelesek haladéktalanul ellátni, és az ellátás minden létező anyagi költségét megtéríteni. Valamint, hogy az időközben kieső anyagi bevételt, amire szert tehetnénk esetlegesen felmerülő problémánk nélkül, méltóztassanak megtéríteni. (A jogi kérdéseket egyébként nagyon nem ártana minél előbb tisztázni, mert hogyha valóban mindent megtehetnek járványhelyzetre hivatkozva, és ez a helyzet így marad még Isten tudja, hogy meddig, akkor nyugodtan kimondhatjuk, hogy nem létezik jog. És amennyiben nem köti őket semmi, akkor végsősoron én is megtehetek bármit.) Hiszen nem véletlenül dobta be a közbeszédbe még egy évvel ezelőtt a Momentum pártja az alapjövedelmet, amiből olyan szívesen kifelejtették a feltétel nélküli megnevezést, amely szavakkal együtt szokták márpedig emlegetni ezt a fogalmat. Feltétellel együtt képzelték el ezt a dolgot, mégpedig a vakcina felvételével. Hamar ejtették is az ötletet, mint ahogyan az előre is sejthető volt, az oltakozási hajlandóság a munkahelyekkel való zsarolás végett jelentősen megnőtt idővel, így aztán az olyan számukra jelentéktelen kérdésekkel, hogy vajon mi lesz a vakcinázás során lenyomorodott emberek és családjuk anyagi helyzetével, már nem kellett foglalkozni. Viszont ebbe nem feltétlen kell belenyugodni.

Ezeknek a szabályalkotó embereknek – akikről tételezzük fel a legnagyobb jóindulattal, hogy nem minden alap nélkül riogatnak minket hétköznapi embereket a média hathatós segítségével és meg akarják menteni az életünk -, ebben az esetben semmi okuk nem lenne nem aláírni az eléjük terjesztett szóban forgó szerződést, mivel az ugyancsak az én egészségben való megtartásomat hivatott elősegíteni. Töméntelen mennyiségű pénzeket költöttek el már az emberi közösségekben a járványt megakadályozandó célzattal vakcinák megvásárlására és az állampolgárok tömeges beoltására. Rengeteg milliárd dollárról és euróról van itt most szó. Ugyan, mi lenne ezekután, hogyha az egyes emberek egészségi állapotának további normálisnak mondható szinten való tartását tűznék ki célul, és fordítanának ilyesmire pénzeket?

Sajnálatos módon úgy veszem észre, hogy az állami szerveknek mindössze az az egyetlenegy céljuk, hogy minél előbb bejuttassák az egyes emberek vérkeringésébe a vakcinát, és minél többet abból, ám hogy azután mi lesz az egyes embereknek a sorsa, a vakcinázás utáni első perctől kezdve már érdektelen számukra. Továbbá nem tűnnek valahogy érdekeltnek abban sem, hogy az egyes személyek vizsgálat alá vessék magukat antitest vonatkozásában oltás előtt, hogy kiderüljön, egyáltalán szükség van-e oltakozásra. Mert az a megnyilatkozás, ami elhagyta többek között Orbán Viktor száját is nem olyan régen, miszerint csak abban az esetben lehet vége az egész történetnek, hogyha minden egyes állampolgár megkapta a védőoltást, a lehető legtávolabb áll az orvostudománytól, virológiától, és egyáltalán bármilyen tudománytól. A valódi megoldásokat üldözik és betiltják eközben, mert világszinten megálmodták valakik, hogy egyedül az ő vakcináik jelenthetnek orvosságot a kovidra, miközben akad egyéb más orvosság is rá, ami egyáltalán nem természetgyógyászok és táltosok által felkínált orvosság, hanem tudományos körökben elfogadottak. Ezekkel a Merkely és Szlávik féle sztárvirológus celebekkel is valahogy úgy van már az ember, hogy fenntartásokkal kezelik mindazt, amit hallanak vagy olvasnak tőlük, és gondolatban besorolják valahová a politika és a propaganda válfajba, a polc megfelelő fokára helyezik az általuk mondottakat, amely fokra valami olyasmi vagyon ráírva, hogy lom és szemét, de amikor ilyen az adott témában abszolút laikus, egy alapos vagyonosodási vizsgálatra meglehetősen rászoruló Rogán Antalok szólalnak meg, és javasolják bőszen már a negyedik oltás felvételét azt a látszatot keltve, hogy ők jót akarnak, akkor aztán végképp mindenki a falra tudna mászni hirtelenjében. Önmagában egészségügyileg a legminimálisabban képzett emberben rögtön felmerül a kérdés, hogy egyáltalán, hogyan jöhet szóba egy járványhelyzet alatt tömegek vakcinázása? A SOTE infektológia Tanszék szakkönyve ugyanis a következőt írja: „Járványban nem oltunk, mert aláássa az immunrendszert és veszélyes mutációkat generál!” És az elmúlt száz év alatt ez volt a követendő és szigorúan betartandó szabály. Esetleg azóta megváltozott volna ez az alapvetőség? Netán valamiről lemaradtam volna? Ez a járvány eltér az összes többi jellegűtől, melyekre meghozták és lefektették ezt a szabályt, ez egyfajta kakukktojás lenne? Ehhez képest pedig úgy sietnek már az ötévesek beoltásával is, mintha az utcán hevernének a halottak.

Soha a világtörténelemben még nem fejlesztettek ki ilyen rövid idő alatt többfajta oltást egy adott problémára. Soha a világtörténelemben még nem érezték annyira a szívügyüknek a tömegek egészségügyi védelmét olyan bűnös ügyekbe keveredett oligarchák, mint Rogán Antal, és olyan szintén bíróságon a zűrös ügyei okán több ízben is megfordult személyek, mint Mark Zuckerberg, aki a facebook használatát decembertől az oltási igazolvány kódjához óhajtja kötni, így serkentve és fokozva az oltakozási hajlandóságot. Csak kisül tehát, hogy az októberben hat teljes órára bekövetkezett facebook és instagram leállás szándékos volt, így akarva felmérni, hogy vajon hányan vágnának eret, amennyiben nem posztolhatnának csücsörítős szelfiket a Bahamákról. És igen, lesznek olyanok is, nem is kevesen, akik végül kimondottan csak emiatt fognak oltakozni. Zuckerberg egyébként még képmutató módon meg is jegyezte, hogy amennyiben így egyetlen emberéletet is megmenthetnek, már megérte a döntés. Akkor viszont még mindig nem értem, hogy ugyan miért nem volna hajlandó aláírni egyfajta felelősségvállalásról szóló szerződést akár éppen Zuckerberg. Ők maguk bújnak ki a felelősség alól, például a következő szöveggel (mert arra már van eszük, hogy ők maguk szerződést írjanak, amellyel a terhet leveszik a saját vállaikról): Oltóorvosként tájékoztatom, hogy Ön a SARS-CoV-2 elleni vakcinák alkalmazási előiratában jelenleg nem szereplő koronavírus emlékeztető oltásban fog részesülni, amennyiben ehhez írásos beleegyezését adja. A védőoltás esetleges mellékhatásaiért, illetve az oltásból eredő, előre nem látható egészségi károsodásért – kellő tapasztalat hiányában – az egészségügyi szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal. A fentieket megértettem, és elfogadom.

Érthető. És mindezt természetesen azért íratják alá az oltakozóval, mert jót akarnak. Zsarolják a munkájával, majd azután még alá is íratnak vele egy ilyen iratot. Ez jópofa. Érthető a felelősség hárítása a részükről, ugyanis az általuk oltásként alkalmazott vegyszerek egyike sem minősül sem jogilag, sem orvosilag, sem orvosetikailag oltásnak, szérumnak és vakcinának. Jómagam is csak az egyszerűség és a közérthetőség kedvéért nevezem bejegyzéseimben a szóban forgó vegyszereket egyszerűen oltásnak és vakcinának. Oltást tagadni tehát akkor lehetne, ha ezek bármilyike is oltás lenne. A téjékoztató a tiltott emberkísérletről, szelektív népességgyérítésről nem tagad, hanem állít. Olyan helyzeteket kellene teremteni kellene a törvényhozók számára, hogy rákényszerüljenek ezt kimondani, beismerni nagy nyilvánosság előtt. Erre lehet akár jó módszer az általunk számukra írt szerződés. A törvényhozók, akik törődnek az egészségünkkel, igen… hiszen a budapesti karácsonyi vásárt is vaskerítéssel lezárták az oltatlanok elől, azt kizárólagosan csakis az oltott személyek részére fenntartva. Pedig, aki odabent van, könnyen lehet hamarosan odakint is. Mi vesz rá embereket ilyen aljas és szemét viselkedésre? Még mindig elhiszi valaki, hogy jót akarnak?

tmz

Biocentrizmus

Egymás fegyveres ölelésében

Már nem egyszer beszéltek úgy a világ különböző országainak a felfegyverkezéséről nekem, mint afféle pozitív jelenségről, amely mintegy megteremteni hivatott a világbékét voltaképpen. Ilyenkor azt beszélik teljes meggyőződéssel, hogy a békét egyedül csakis a legkorszerűbb, legmodernebb fegyverek birtoklása hozhatja el. Mi már az atom? Az atom, mint fegyver lassan olyan számba fog menni, mint nyolcvan […]

Read More
Biocentrizmus

A klímaváltozás, mint immanens jelenség

Induljunk ki abból az eléletből, ami sokak szerint hókuszpókusz és áltudomány. Nyilván a materialisták szerint, Tehát induljunk ki abból, hogy a világ tudatunk kivetülése egy konkrét hely helyett. Mondjuk egy sötét, tehetetlenséget nyújtó, csillagokkal teli világűrben keringő gömbföld helyett. A materialisták szerint az úgynevezett mennyország, tehát odaát egy tündérmese, ami kinevetendő. A halálközeli élményt átélt […]

Read More
Biocentrizmus

Paradoxon

Gonoszság gonoszság hátán. Valahogy így lehetne jellemezni az elmúlt időszakot. Doktor Eli David azt posztolja már egy jó ideje az x-en, hogy Kongóban, Nigériában és egyéb afrikai országokban ennyi meg annyi lemészárolt halott embert eredményezett az ottani háború, és mert az izraeli háborúval foglalkoznak sokan, ezért ők antiszemiták. Szegény, szerencsétlen zsidó vezetésért mindjárt elmorzsolok egy […]

Read More