Egy nép sajátos háborúja

MI TÖRTÉNIK VALÓJÁBAN ROMÁNIÁBAN?„Takarodj ki az országból WHO!”- skandálják a tüntetők, akik gyülekeznek Bukarestben az elnöki palota előtt, ahol délután covid-gyűlés lesz. Az egykori náci Németország eszközeit megszégyenítő terrorista módszerekkel operál jelenleg a Klaus Iohannis államfő és a bukott román miniszterelnök, Florin Cîțu vezette bukaresti kormány.Mivel egyértelművé vált, hogy a romániai covid-kormány sem manipulációval, sem megfélemlítéssel nem tudta rávenni a román állampolgárokat arra, hogy beadassák maguknak a 2023-ig hivatalosan is kísérleti szernek számító, úgynevezett „anti-covid” géntechnológiás szérumot, a Iohannis féle ország vezetés ( a sarokba szorított patkányok mentalitásával) minden emberi és jogi keretet felrúgva próbálja magát kimosni a nyilvánvaló vakcina-kudarcból.Teszik ezt márcsak azért is, mert a covid-éra alatt a román kormány irdatlan mennyiségű pénzt zsebelt be, az úgynevezett járványintézkedések, egészségügyi fejlesztések címe alatt, azonban ezek a pénzek zömmel kámforrá váltak. Elsikkadtak. A bukott román covid-kormány pedig most mindent megtesz, a megvásárolt lakájmédiát is bevetve, sőt a magyarországi lakájmédiát is segítségül hívva, hogy úgy állítsák be a Romániában kialakult helyzetet, mintha azért robbant volna be a „negyedik hullámos covid járvány” mert a polgárok ellentmondtak az oltásnak. Értjük, ugye? Azért sikkasztották el a kórházfejlesztésekre, gyógyszervásárlásra szánt euró milliókat, mert a román emberek nem hajlandóak beadatni maguknak a kísérleti szérumot. Érthető, nem?A megvásárolt lakájsajtó segítségével pedig mindent megtesznek, hogy az embereket két táborra szakítsák, az oltottak és az oltatlanok táborára, egymásnak uszítsák, a kialakult krízishelyzetet ördögi módon még az emberek egymás ellen uszításával is tetőzik.Lenullázva azt a tényt, hogy minden embernek szabad döntés jog adatott. Azonban hiába a gátlástalan covid-propaganda, a vakcina-terror, a gerjesztett uszítások, a számbeli tény az, hogy tetszik vagy sem Románia hetvenöt százaléka úgynevezett „oltatlan”, és ezen nem fognak változtatni most már az erőszakos, hazugságokra alapozott, halottakkal illusztrált manipulációkkal.A dolog a maga sátáni aljasságában, teljesen átlátszó, a globalista covid-maffia által a román kormányba beejtőernyőzött, majd onnan többségi szavazással kipenderített Florin Cîțu „covid-miniszterelnök”csúfos bukását valahogy meg kell magyarázni és a rebellis románokat megbüntetni. Ennek következtében a romániai kórházakba elszabadult a pokol, de nem az úgynevezett „covid-vírus” miatt (ahogy a demagóg lakájmédia lépten-nyomon átnevezi a SARS-cov2 vírust) , hanem azért mert a román egészségügyi rendszert , a romániai kórházi és betegellátást a még uralmon levő ideiglenes kormány jeles tagjai egyszerűen szétlopták.

A kórházba beutalt betegeket a szemtanúk és a médiába kiszivárgott hírek szerint nem gyógyítják megfelelően, egyik gyanús haláleset a másikat éri, a hírhedt, gyilkos, kórházi covid-protokoll alkalmazása háttérbe szorítja a krónikus szív és érrendszeri betegek, cukorbetegek, daganatos megbetegedésekben szenvedők kezelését. Márpedig , ha szívbeteg, rákos, cukorbajos embereket nem a valós bajok miatt, hanem egy PCR teszttel igazolt vírus ellen kezelnek, megszakítva vagy elhagyva az alapkezeléseket, nem kell csodálkozni a jelentett ( amúgy senki által nem ellenőrzött, azaz ellenőrízhetetlen) halálozási számokon.+Denissa, húsz évesen hathónapos terhesen esett áldozatául a covid-protokollnak a múlt héten. Falubeliei meg akarták ostromolni a szatmári kórházat. A magyarországi média teljesen eltorzítva írta meg az esetetA valóban légúti virózissal kórházba került betegek pedig horrorfilmekbe illő bánásmódról számolnak be, érdekes módon egymástól függetlenül ugyanazt mondják, hogy elszedik a telefonjaikat, majd addig végzik a PCR teszteket, míg kreálnak, egy pozitív teszteredményt s ezután következik a covid-protokoll, lenyugtatózott, mesterséges kómába tett betegeket lélegeztető gépekre rakják … majd fekete hullazsákokba.A JELEK SZERINT AZ ORVOSOK ZÖME, LEGALÁBBIS A BESZERVEZETT COVID „HALÁLKÓRHÁZAKBAN” NEM A LÉGÚTI FERTŐZÉSEK MEGGYÓGYÍTÁSÁRA, HANEM CSAKIS AZ OLTÁSPROPAGANDÁRA KONCENTRÁL! NEM GYÓGYÍTANI, CSAK OLTANI AKARNAK! HISZEN OLTÓSZER VAN, MÍG A GYÓGYSZEREKRE, ELLÁTÁSRA SZÁNT PÉNZEKET AZ ILLETÉKES ORSZÁGVEZETŐK ELSIKKASZTOTTÁK.Történik mindez 2021-ben Európában! A beszervezett lakájmédia pedig ontja magából az aljasabbnál-aljasabb rémhíreket, melyek végül mind arról szólnak, hogy csak azért halnak meg ezerszámra emberek Romániában, mert a románok zömmel primitív, sötét gazemberek, csak mert elutasították a covid szérumot.A több mint gyalázatos cikk-kampányban, melyből a magyarországi kormánymédia is kiveszi derekasan a részét, a román embereket „könnyen manipulálható, primitív ősemberekként” állítják be. Érdekes és teljesen idióta ez a hasonlat, hiszen ha a románok valóban „könnyen manipulálható, primitív emberek” lennének, akkor már egész Románia százszázalékosan be lenne oltva, figyelembe véve a hatalmas covid-kampányt és vakcina-propagandát, ami közel két éve megy.Az állítólag „könnyen manipulálható , primitív románokat”, akkor miért nem lehetett egyből rávenni a GMO-s szérum beadatására? Mégsem olyan könnyű manipulálni olyan embereket, akik gondolkodnak, nem pedig BESZÉLŐ FŐEMLŐSÖKKÉNT idomíthatók?Lelkiismeretlen bértollnokok primitívnek merik nevezni azokat a gondolkodó felnőtt embereket, (köztük több száz orvost, ügyvédet, pedagógust, papot stb.), akik gondolkodnak mielőtt beadatnak maguknak vagy gyermekeiknek egy ismeretlen szérumot, amit védőoltásnak árulnak, bár a védőoltások egyetlen kötelező kritériumát nem teljesítik, nem ismeretes a hosszú távú mellékhatásuk és rengeteg szövődményt okoznak.Értjük, ugye?

Aki gondolkodás nélkül magába adat egy ilyen szert, az biztosan modern, globalista, fényes elméje korának…Joga van hozzá. De akkor legyen meg ez a jog minden szempontból, mindenkinek.A románok meg nem ilyenek. Ők szeretnék tudni, mi az a szer, amit be akarnak nekik és gyermekeiknek adni. Őket nevezik a covid sajtó bértollnokai középkori sötétségben élő primitív embereknek. Azokat, akik úgy vélik, joguk van dönteni életük, testük felett, azokat, akik gondolkodni mernek és ellentmondani az agymosás dogmáinak.Az adott helyzetben tehát Románia elég sajátos, háborús helyzetbe került. A globalista covid-terror vezérei nyilván példát akarnak statuálni most a lázadó országban s ezért is halnak meg annyian a halálházakká vált gettókórházakban.Klaus Iohannis államfő pedig szembemenve az ország 75 százalékának akaratával, szemmel láthatóan már csak magát mentené globalista gazdái előtt, bosszút esküdve a GMO-s szérumot megtagadó ország ellen.Kedden megérkezett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) küldöttsége is, hogy felmérjék a helyzetet. Hogy megnézzék, miként lehetséges, hogy egy európai ország háromnegyede ellent mer mondani a globalista forgatókönyvnek.Iohannis elnök és covid-fűrerei szerda délután tartanak gyűlést a cotroceni-i palotában , a tanácskozáson részt vesz a WHO küldöttsége is.Szerda délben már több tucat tüntető jelent meg a cotroceni-i elnöki palota előtt, tiltakozva a WHO megjelenése ellen és a kormány lemondását követelve. Értesüléseink szerint a tüntetők várják a csatlakozókat: „ WHO, takarodj ki Romániából!” „ Le a Green Passal!” molinókat feszítve ki az elnöki palota körül.(Világszerte ez folyik. Covid-protokollnak nevezik a szervezett emberirtást. Az egészségügyisek zöme aláírta a hallgatási nyilatkozatot, adtak egymásnak kamu oltási igazolást (oltás nélkül), vagy felmentették egymást kitalált betegséggel a vakcinázás alól. Ismerősöm lánya is így maradt a jól fizető védőnői állásban. Az anyja a kérdésemre, hogy a lányod ezek után is, hogy tudja mit ad be, továbbra is oltogatja a gyerekeket? -azt válaszolta, nem biztos, hogy rossz az oltás (jaa, de se ő se a lánya nem oltakozot!) és különben is ez a munkája. Azt kell csinálnia, amit mondanak neki, mi sem választhatjuk meg, mit dolgozzunk. Ennyit az egészségügyisekről, és a védőnők, asszisztensek, orvosok erkölcsi és értelmi szintjéről! Tisztelet a kivételnek.

tmz

Biocentrizmus

Kóbor János halála, a szuicid tömeg, berlini tánctilalom

Utálom, amikor ilyen dolgokban igazam lesz. Arról van szó, hogy hetekkel ezelőtt megmondtam előre, hogy Kóbor János nem fogja élve elhagyni a kórházat. Manapság ugyanis nincsen veszélyesebb dolog büszke oltatlan hírességként bekerülni a kórházba. És mint ahogy azt megjósoltam, Kóbor János végül nem hagyta el élve a kórházat. Most aztán lehet mutogatni egy egész országnak […]

Read More
Biocentrizmus

Zsoldos Ákos bejegyzésére való reakció – avagy lehet-e kötelezni egy egész felnőtt lakosságnak az oltást?

Az ellenség kivont karddal rohan felénk, de mi mégis félünk meghúzni a ravaszt – volt olvasható egy bejegyzésnek a címe, amely bejegyzés azt taglalta, hogy az oltatlanoknak miért nem szabadna, hogy saját maguk döntsenek a sorsukról. A cikk csak a szokásos, sokak által unt történetről ad számot ismét csak: a koronavírus-járvány sokkoló hirtelenséggel tarolta le […]

Read More
Biocentrizmus

Kényszeroltás, világkrízis, klímaharc, univerzális alapjövedelem

A politikai elit a globális pénzügyi tőkével együttműködve a világjárványnak nevezett manipulációk gerjesztésével egy gazdasági világválság kirobbantását készíti elő. Az eddigi gazdasági rendszerek irányított összeomlasztása zajlik, aminek árnyékában a totális megfigyelés diktatúráját próbálják kivitelezni. Miközben a társadalmi párbeszédet cenzúrával és megfélemlítéssel fojtják el, egy olyan bio-technológiai-kapitalista disztópia felé terelnek bennünket, melynek pokoli mélységeit majd csak […]

Read More