Románia kitart, alkotmánybírói döntés Magyarországon

Románia a következő ország a sorban, akit meg szükséges nyúzni büntetésül, amiért állampolgárai nem vették komolyan a vakcinázást. Rengetegen kiállnak a kovid-terror ellen Romániában, beleértve természetesen az értelmiségi réteget is – tanárokat, orvosokat, jogászokat -, akik akaratát a világelit orvosai már le is söpörte egyetlen könnyed mozdulattal az asztalról azzal, amikor egyszerűen kijelentették, hogy segíteni fognak Romániának a járvány elleni küzdelemben. Ezzel természetesen fittyet hánynak azoknak az elismert szakembereknek a mindenféle szempontból jól megalapozott kijelentéseire, akik csakúgy, mint ahogy nálunk Budapesten történt a tavalyi év augusztusában, amikor is világszerte ismert kutatók lettek meghívva, és tudományos szemszögből meg lett állapítva, hogy nincs, és nem is volt világjárvány, ismertették a bukaresti tüntetésen a kivonult emberek előtt az immár lassan két éve elhúzódó helyzetet. Az a mód, ahogy a világelit igyekszik teljesen megfektetni Romániát, annak tizenhétmillió oltatlan, egyébként teljesen egészséges állampolgárát, meglehetősen visszataszító. Ahogy a legkisebb ellenszegülést drasztikus mértékű szankciókat von maga után, az egyik legvisszataszítóbb dolog, amit valaha is tapasztaltam. Horvátország, Románia, India, most pedig már Brazília, valamint azok az afrikai országok, amelyek nem voltak hajlandók behódolni a kovid-terrornak, és azok elnökei, akik nyíltan szembementek a globális törekvésekkel, és esetleg még ki is nevettették például a kovid-teszt procedúrát. Amiért ugye több afrikai államfő is az életével fizetett.

Egy erdélyi magyar híroldal szerint egy katasztrófahelyzet kellős közepén vagyunk, amikor is nincs elég sírásó Nagyváradon, mert annyi a halott a tomboló járvány miatt. Ez a rémhír igazán mulatságos, az azt jellemző drámai túlzás miatt. Lehet ezt még fokozni? Erdélyország a mi hazánk, hirdeti az oldal, miközben a globális kommunizmus legnagyobb sürgetői szolgálatába állnak. Teljes identitászavar… Ami viszont a legnevetségesebb az egész hírben, az az, hogy annyi eszük sincs, hogy ne buktassák le rögtön magukat a legszégyentelibb módon. Fertőző halottat soha nem temetnek, hanem hamvasztanak. Hihetetlen, hogy még ennyit sem tudnak a fővonalú média képviselői és még így is hülyítik sikeresen a népet… Amikor majd orvosokat látunk az utcákon, hogy segítsenek az embereknek, akkor hihetünk egy igazi járványban. Amíg rendőröket látunk az utcán és csak korlátozásokat, kötelezettségeket és bírságokat, addig csak a diktatúrában hihetünk. De nagyon afelé haladunk, hogy például nálunk, Magyarországon is érvényben legyen a zöld kártya oly módon való mindenhatósága, mint amilyen mindenhatóságot képvisel Olaszországban és most már Ausztriában is. Az Alkotmánybíróság szerint semmi gond nincs a védettségi igazolványokkal. Érvelésük szerint „a veszélyhelyzet idején egyes alapvető jogok gyakorlása felfüggeszthető, vagy az Alaptörvényben megállapított mértéken túl korlátozható”, de azt, hogy mikor van ekkora egészségügyi vészhelyzet, a kormány eldöntheti, tehát nincs itt semmi látnivaló. Visszautasította az Alkotmánybíróság azt az összevont alkotmányjogi panaszt, amely a magyar kormány által tavasszal bevezetett „védettségi igazolványok” diszkriminatív jellegének megállapítását kérte. A testület azután döntött így, hogy sok száz, hasonlóan ugyanerre a tárgyra vonatkozó panasszal összevonta Bakó Beáta, az Azonnali anyasági szabadságon lévő főszerkesztője által benyújtott panaszt. A most nyilvánosságra hozott határozatban az Alkotmánybíróság megállapította, a vagy az oltást, vagy pedig a koronavírus-fertőzésen való átesettséget (utóbbi esetben 6 hónapig) igazoló plasztikkártya megkövetelése, például vendéglátóhelyek, uszodák, strandok stb. használatakor, egyetemi óralátogatások alakalmával indokolt, amennyiben a kormány úgy látja, súlyos egészségügyi veszélyhelyzet állt elő.

Döntésükben úgy látják, „a veszélyhelyzet idején egyes alapvető jogok gyakorlása felfüggeszthető, vagy az Alaptörvényben megállapított mértéken túl korlátozható”. Ehhez a későbbiekben hozzáteszik, álláspontjuk szerint az egészségügyi önrendelkezési jogot és az emberi méltósághoz való jogot a „védettségi igazolvány” azért sem korlátozza, mert „Az Alkotmánybíróság az indítványok alapján megvizsgálta továbbá a szabályozást abban a tekintetben is, hogy az önrendelkezési jogot (és annak az egészségüggyel kapcsolatos jogviszonyokra konkretizált formáját, az egészségügyi önrendelkezési jogot) sértik-e a támadott rendelkezések. A határozat megállapította, hogy mivel az oltás felvételét a kormányrendelet nem tette kötelezővé, és ilyet az indítványozók sem állítottak, nincs érdemi összefüggés a támadott szabályozás és az emberi méltósághoz való jog, azon belül az önrendelkezési jog között sem. Az Alkotmánybíróság tanácsa ezért az indítványokat elutasította.” Egyrészről tehát arra hivatkozva, hogy gyakorlatilag bármiféle alapvető jog felfüggeszthető a kormány mérlegelése alapján, rendeletben, veszélyhelyzet esetén, valamint arra hivatkozva, hogy az oltás továbbra sem kötelező formálisan sehol, a koronavírus ellen be nem oltottak jogainak korlátozása sehol sem ütközik az Alaptörvénybe. Még szembeszökőbb lehet azonban, hogy a taláros testület arra is kitért, a kártyáról szóló rendelet azért sem diszkriminatív, mert „azok, akik védettségi igazolvánnyal rendelkeznek, mert az oltást felvették vagy a fertőzésen átestek, nem alkotnak homogén csoportot azokkal, akik személyében ez a feltétel nem áll fenn. Ezért a vizsgált rendelkezések nem ütköznek a hátrányos megkülönböztetés tilalmába” – tehát a kártya megléte mentén objektíven két csoportra oszlik a magyar társadalom, ezt pedig a rendeleti megkülönböztetés csak elismeri, és megállapítja, eleve nem lehet egységes csoportól beszélni oltottak és oltatlanok esetében, így nem a rendelet „diszkriminálta ki” az oltatlanokat ebből a csoportból, hanem egészségügyi alapon megállapítható helyzetük. Bakó Beáta alkományjogi panaszában úgy érvelt, „az oltatlanokat a társas élet számos teréről száműző szabályozás, amely komplexitásában már az emberi méltóságot is sérti, nemcsak, hogy szükségtelen és aránytalan, de észszerűtlen is”. Nincs diszkriminácó, mert eleve nem „homogén” a csoport. Hozzátette, különösen aggályos, hogy mivel a diszkriminációt az Alkotmánybíróság is háromlépcsős rendszerben vizsgálja, ezek alapján sorrendben a teszt azt nézi meg, hogy valóban van-e különbségtétel, ha igen, akkor ez a különbségtétel egy csoportra valóban hátrányos-e, és ha igen, akkor a két csoport (akire hátrányos és akire nem) úgynevezett homogén csoportot képez-e, azaz összehasonlítható helyzetben vannak-e a szabályozás szempontjából.

Azzal pedig, hogy a második lépcsős vizsgálatban megállapítja, az oltottak és oltatlanok nem homogén csoport, kötelező jelleggel már nem kell elvégezni a harmadik lépcső után vizsgálatot, ami éppen arra irányulna, hogy a meghozott intézkedések arányban állnak-e az egészségügyi veszélyhelyzet súlyosságával, ami Bakó és még jó pár mellette, és utána benyújtott alkotmányjogi panasz elsősorban vizsgáltatni szeretett volna. A nem homogén csoport-jelleget az AB egyébként nemzetközi szervezetek (WHO, OECD), az Európai Unió és a magyar egészségügyi hatóságok egységes álláspontjára alapozza. Ezek alapján, mivel az oltás valóban lecsökkenti annak esélyét, hogy koronavírusban meghaljunk, vagy kórházba kerüljünk. Mindezt Bakó panaszában nem is vitatta, azonban felhívta rá a figyelmet reakciójában, hogy az oltások első dózisa után már járt kártya, holott az egészségügyileg megállapítható, hogy ettől még valaki nem lesz védett a vírussal, fertőzéssel és megbetegedéssel szemben. Mint ahogy nem vette figyelembe azt sem a döntés, hogy egészségügyileg igazolható módja van az oltatlanok esetében is annak, hogy bebizonyítsák, nem fertőzöttek és nem betegek, mégpedig a negatív PCR-teszteredményekkel, erre ugyanakkor nem jár kártya. Mint ismert, korábban egy bajorországi közigazgatási bíróság Ansbachban például a Markus Schöder bajor miniszterelnök által bevezetett kijárási tilalommal kapcsolatban éppen azt állapította meg, az intézkedés ugyan alkalmas a fertőzés terjedésének megállítására, a kockázathoz képest azonban az intézkedés aránytalanul szigorú, így illegális. Igaz, ez csupán egy alsóbbrendű jogszolgáltató szerv határozata egyelőre. Az ő értékelése szerint egyébként határozatával a magyar Alkotmánybíróság tulajdonképpen kimondta azt is, hogy az oltatlanok „másodrendű állampolgároknak” minősülnek. Mivel Bakó Beáta nem csupán a magyar testülethez, de a Strasbourgi Európai Emberi Jogi Bírósághoz is panasszal fordult a magyar „védettségi igazolvány” ügyében, utóbbi testület döntését még várja, igaz ez semmi esetre sem írhatja fölül a magyar AB már meghozott határozatát.

tmz

Biocentrizmus

Kóbor János halála, a szuicid tömeg, berlini tánctilalom

Utálom, amikor ilyen dolgokban igazam lesz. Arról van szó, hogy hetekkel ezelőtt megmondtam előre, hogy Kóbor János nem fogja élve elhagyni a kórházat. Manapság ugyanis nincsen veszélyesebb dolog büszke oltatlan hírességként bekerülni a kórházba. És mint ahogy azt megjósoltam, Kóbor János végül nem hagyta el élve a kórházat. Most aztán lehet mutogatni egy egész országnak […]

Read More
Biocentrizmus

Zsoldos Ákos bejegyzésére való reakció – avagy lehet-e kötelezni egy egész felnőtt lakosságnak az oltást?

Az ellenség kivont karddal rohan felénk, de mi mégis félünk meghúzni a ravaszt – volt olvasható egy bejegyzésnek a címe, amely bejegyzés azt taglalta, hogy az oltatlanoknak miért nem szabadna, hogy saját maguk döntsenek a sorsukról. A cikk csak a szokásos, sokak által unt történetről ad számot ismét csak: a koronavírus-járvány sokkoló hirtelenséggel tarolta le […]

Read More
Biocentrizmus

Kényszeroltás, világkrízis, klímaharc, univerzális alapjövedelem

A politikai elit a globális pénzügyi tőkével együttműködve a világjárványnak nevezett manipulációk gerjesztésével egy gazdasági világválság kirobbantását készíti elő. Az eddigi gazdasági rendszerek irányított összeomlasztása zajlik, aminek árnyékában a totális megfigyelés diktatúráját próbálják kivitelezni. Miközben a társadalmi párbeszédet cenzúrával és megfélemlítéssel fojtják el, egy olyan bio-technológiai-kapitalista disztópia felé terelnek bennünket, melynek pokoli mélységeit majd csak […]

Read More