Ünnepi könyvhét 2021

Kultúra, színvonalas zene, hatalmas igények a megfoghatatlan szépre, egy kis utazás az igazi nagyok remekeiben, nagyjából így lehet összegezni az idei könyvhetet, amelyre éhesen vetette rá magát a rengeteg könyviparban és könyvkultúrában utazó érintett két esztendő szünet után. Két év után rendkívül színvonalas módon tért vissza ismét a könyvhét, ahol természetesen újfent megjelentek a művészet és a tudományok igazi nagy kedvelői és szakértői, és ugyanakkor megjelentek a kontárok is, a magukat végre teljes joggal műveltnek érzett lakkcipős félművelt sznobok is, akik minden valószínűség szerint kevesebbnek érezték volna magukat akkor, hogyha nem vettek volna részt ezen az eseményen. Sajnos nem kevés ilyen felszínes műveltséggel rendelkező ember van, hiszen a tömegek alapvetően még azon ritka körből is, akik szeretnek olvasni, a nagy művészeti értékékkel bíró alkotásokat és az igazi tudományokat mindössze csak felszínesen kapargatják, a felszín ismeretével untig be is érik, és hajlamosak elkönyvelni magukat a dolgok legnagyobb szakértőjének. De egyszerűen ez a jelenség már csak ilyen, nem lehet vele mit csinálni, nem lehet rajta változtatni, hiszen amint meglátunk egy nagy tömeget valahol, – még egy kulturális rendezvényen is -, garantálni lehet azt, hogy a rengeteg ember közül csupán csak néhány fog igazán mélyreható tudással, ismeretekkel rendelkezni. A többinek nincs is igénye a felszínes tudáson kívül mélyebbre hatolni, hiszen azt nem érti, és a napi robot mellett meglehetősen nagy időráfordítást is igényelne mélyre hatolni esetleg. Ehelyett inkább megoszlik a figyelem, és lehetőleg mindent megkapirgál egy kicsit, majd hosszú időre parlagon hagyja.

Tökéletes bizonyíték volt erre, hogy Bródy János könyvére és dedikálására várt a leghosszabb sor az egész téren, aki akármennyire is bűbáj ember, azért mégiscsak egy zenész, és nem pedig író. Hiszen pontosan emiatt a már jól ismert jelenség miatt történhet meg a világban, ami napjainkban történik. A szóban forgó rétegbe sorolható embernek láttam például egy több évvel ezelőtt lebonyolított könyvfesztiválon Zacher Gábort is, aki hátra kulcsolt kezekkel, időnként enyhén előrehajolva tekintetét rádobva egy-egy könyvre, csak hogy önmaga számára is mímelve az érdeklődést, mintegy becsapva saját magát is, a tőle lelkesebb felesége által vezetve, lelkével és szellemével szinte az adott helyszínen sem tartózkodva volt jelen a testével. Ekkor értettem meg azt, hogy az olyan reál beállítottságú értelmiségiek, mint amilyen példának okáért ő, a kulturális eseményeken való részvétellel egyfajta kompenzációt hajtanak végre, hogy bebizonyítsák a világnak és önmaguk részére is azt, hogy nem valami szakbarbárok.

A publikálók között a régi nagyokon kívül nem láttam senkit, aki a saját rendes, magyar nevével futott volna, mint író. Talán jelentéktelen kis dolognak hathat, és talán az is, de számomra ennek komoly üzenete van mégis. Miért nem vállalja egy író a nevét abban az esetben, amennyiben magyar nyelven ír könyveket? Női írók esetében még megértem, hiszen a szebbik nem esetében ugyanis mindig is egy bevett, és általában jól működő szokás volt, hogy a befutásra való nagyobb esély miatt férfinevet vettek fel, még hogyha nem is külföldi nevet. De egy férfiíró ki elől bujkál, mit titkol? Csupán egy magyarázhatatlan trend miatt teszi ezt? Valóban igaz lenne az a szóbeszéd, és lenne alapja, miszerint a magyar alkotók fele olyan előítéletekkel viseltetnek a magyar emberek, hogy lemondóan legyintenek egyet, amint észrevesznek egy magyar nevet, mint szerzőnek a nevét az általuk éppen felmérésre került könyvet? Viszont, hogyha már egyszer a kezükbe került, abban az esetben üsse kő alapon bele fognak olvasni, esetleg még meg is veszik? Jómagam, majd, ha egy napon megjelentetem idegen nyelven is a könyveimet, még akkor is a tisztességes magyar nevemet fogom a borítóra nyomtattatni, mint szerzői nevet. Csak mert ez úgy adja magát nálam. Érdekes, hogy az erdélyi írók pavilonjánál publikáló írók nem holmi felvett neveken futottak, valamiért a határon túli magyaroknál fel sem merül teljesen szükségtelen trendi szokásokkal élni. A problémát abban látom, hogy elanyátlanodott, gyökértelenné és irányvesztetté vált a társadalom – azaz benne az emberek nagy hányada. A kulturális rendezvény tehát minden várakozást felülmúlt, fantasztikus élmény volt, mégis adódtak apróságok, amik elszomoríthatták az embert. De talán ennél csak rosszabb lesz, mint ahogy most már általában minden. Becsüljük meg hát azt, ami most van…

tmz

Biocentrizmus

Politikai hozzáállás, terror a “demokrácia” fészkeiben

Azt kommunikálja itthon a politika az emberek felé immár másfél éve, hogy bárki, aki megbetegszik a vírusban, az meg lesz gyógyítva. Nem tudom eldönteni ma már, hogy ez fenyegetésnek vehető az illetékesek szájából, vagy sokkal inkább vehető fenyegetésnek az az ígéretnek és mintegy prognosztizációnak is betudható megnyilatkozás, mely szerint az oltatlanok rövidesen komoly bajba kerülnek. […]

Read More
Biocentrizmus

World without money

Recently, a study was carried out on how to live without money. The idea came from Jacque Fresco, founder of the Venus Project, who believes that the world has reached a level of technology that allows us to build fully self-sustaining communities around the world that, when optimally designed, not only provide unimaginable levels of […]

Read More
Biocentrizmus

Koronanapló részlet

Kirúgták egy amerikai szimfonikus zenekarból a vezető fuvolistát, mert állítólag összeesküvés-elméleteket terjesztett a kovidról. Emily Skala harminchárom évig volt a Baltimore Szimfonikus Zenekar első fuvolistája – szerinte a közönség és a zenekar adományozóinak nyomására távolították el őt a zenekarból, ahol amúgy is csak a megfelelő alkalomra vártak már egy ideje, hogy ezt megtehessék. Ahogyan a […]

Read More