Felelősség

Az utóbbi időben néhány mainstream vonalat képviselő újságíró keresett meg azzal, hogy köszönetüket nyilvánítsák ki felém a tevékenységem miatt. Tulajdonképpen elmondták nekem, hogy mindazt, amit ők nem tehetnek meg, mert kötve van a kezük, azt a hozzám hasonló bloggerek és független újságírók cselekszik meg, ezáltal tájékoztatva az embereket mind arról, amelyről náluk és a királyi médiában soha nem fognak tudni tájékozódni. Ugyanakkor azt is megfigyeltem, hogy a mainstream médiában már nem vonakodnak és ódzkodnak valósághűbb és a vakcinát erőltető kormányokat támadó cikkeket írni, ami szintén nekünk alternatív hírforrásokkal szolgálóknak köszönhető, mivel már kezdett kínossá válni a számukra az, hogy mi tudunk mindenről, ami később rendre beigazolódik, ők pedig semmiről. Ezt pedig egész egyszerűen nem engedhették meg maguknak. Nem csak irigy és bosszús mainstream újságíró létezik tehát, hanem ilyen derék emberek is akadnak közöttük, mint a szóban forgó illetők. Ami teljesen érthető is, hiszen mindenki a maga életének a kovácsa, soha senki nem kényszerít senkit sem arra, hogy azt tegye, amit. Aki eladta a lelkét az ördögnek harminc ezüstért, annak együtt kell élnie azzal, hogy nem élhet a szíve szerint. Aki nem tett ilyet, az esetleg nélkülözni fog. Ez sajnos egy ilyen dolog, mindennek ára van. Illetve akadtak a történelemben olyanok is, akik nagyon ügyesen lavíroztak e két véglet között, és életükkel feleltek arra a kérdésre, hogy vajon lehet-e másként csinálni, mint ahogy én az imént elmondtam. Számomra ez a dolog ennyire egyszerű, az általam felvázolt két lehetőség működőképes. De Kosztolányi Dezső, mint újságíró például nem ilyen volt. A művész úr a maga korában különböző időszakokban több újságnak is írt, hol nemzeti konzervatív lapnak, hol haladó szellemiségű balliberális nézeteket valló lapoknak, és alapvetően azt az elvet vallotta, hogy tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy hol helyezkedik el egy újságíró, a lényeges dolog az, hogy megfizessék a munkáját, és emellett a saját nézeteit és elveit sem szükséges megtagadnia, hiszen soha sincs egy oldalnak teljes igazsága, hanem mindig részigazságok vannak és résztévedések, így minden oldalnak a nézeteit a leleményes újságíró a saját nézeteihez és elveihez tudja igazítani. Igen, természetesen így is működhet a dolog, és igen gyakran működni is szokott. Ezt a pszichológia nyelvén kognitív disszonanciának nevezik, amely jelenség különösképpen a hosszútávú karriert befutó politikusok esetében figyelhető meg a leginkább. De például újságírók esetében ez a művész úr által is emlegetett és általa űzött jelenség újságírók esetében többnyire békeidőszakban működőképes. Amikor egy világot rengető, erkölcsi kérdésekben minden normális értékrenddel bíró személyt helyezkedésben egy oldalra követelő helyzet adódik, mint amilyen a második világháború is volt a zsidókérdésével együtt, és mint amilyen ez a mostani háború is az oltottak és otlatlanok közötti különbségtételével együtt, akkor tisztességes újságírónál nem működik ez a módszer. Azt mondják, hogy meg kell adni a császárnak, ami a császáré. Csakhogy eljöhet egy olyan pont, amikor a császár utasításba foglalja, hogy öljétek meg Istent, és ez az a pont, amikor oldaltól és eszmeiségtől függetlenül mindenkinek szembe kell fordulni a császárral. Kosztolányi művész úr rákos betegként már nem élte meg a második világháború borzalmait, és talán éppen a sors akarta úgy, hogy az 1940-ben kezdetét vevő világméretű háború előtt három évvel jobblétre szenderüljön, mintha csak attól szerette volna megóvni a zseniális költőt, regényírót és újságírót, hogy határozottan állást kelljen foglalnia bármilyen kérdésről is. A zsidókérdésről méghozzá, amellyel kapcsolatosan Kosztolányi Dezső és az ő haladó nézetű követői a legjobban jártak, hogyha hozzá se szólt a témához, és nagyon bölcsen ezt a taktikát is választotta. Kosztolányi Dezső ugyanis nem kedvelte a zsidókat, és emiatt mind a mai napig Wass Alberttel egyenrangú szélsőjobboldaliként emlegetik egyesek, ám bennem ennek ellenére szemernyi kétség sincs afelől, hogy az egyébként rendkívül finomlelkű és legbelül mégis csak modern és haladó nézeteket valló művész úr erélyesen kiállt volna a zsidóság mellett, amennyiben szembesült volna azokkal a borzalmakkal, amelyeket elkövettek ellenük. A második világháború alatt, amikor is bejárták a világot a koncentrációs táborok lesújtó képei, ahol éhező afrikai gyerekekhez hasonlítottak a képeken kilógó bordacsontokkal zsidó emberek, teljesen természetes volt, hogy még a világéletükben konzervatív és jobboldali eszméket vallók is együtt ítélik el nácik cselekedetét. Nem azért, merthogy szemen köpték volna magukat, és segget csináltak volna a szájukból, hanem azért, mert vannak olyan dolgok, amiket a legnagyobb ellenségünknek sem kívánunk, különösen nem értelmiségiként, intelligens emberként. Értelmes ember egyszerűen nem rokonszenvezhetett azokkal az állati módszerekkel, amilyenekkel éltek a náci németek, és értelmes ember nem tételezhet fel olyasmit, hogy minden egyes zsidó kollektív bűnös, kivétel nélkül.

És azt gondolom, hogy jelenleg ugyanez a helyzet, csupán most a másik oldal készül a történelem legnagyobb borzalmait internálótáborokkal folytatni a népességcsökkentés jegyében, olyan jelszavak mögé bújva, mint filantrópia, tudomány és egészségügy. A valóság viszont az, hogy a halál itt lohol a nyomunkban, és manapság azt tudománynak nevezik. Amikor fél évvel ezelőtt az egyébként értelmes ismerőseim egy része, akik történetesen baloldali és liberális, tehát nyilvánvalóan haladó nézetűek, – beleértve a saját szüleimet is, – értesültek arról, hogy el tervezik különíteni a fertőzött betegeket, még hevesen bólogatva fennhangon azt mondták: „Nagyon helyes!” Mostanra viszont, amikor ugyanezeknek az embereknek átküldöm üzenetben a már fősodratú médiumok által is leközölt olyan híreket, mint például, hogy Németországban internálótáborokat építenek a járványügyi szabályok megszegőinek a részére, és hogy a belga kormány szándékosan megfertőzött maszkokat szállított a gyógyszertárakba, amelyek tüdőgyulladást okozhatnak, már nem mondanak ilyet. Amennyiben személyesen szállítom feléjük az ilyen jellegű információkat, szemtől-szembe, face to face, olyankor látom rajtuk, hogy akarnak mondani valamit, talán éppen azt, mint legutóbb: Nagyon helyes! De nem mondják már… Nem mondanak semmit. Még csak azt se, hogy a szemét állatok! De végre már az esetükben elindult valami ahhoz hasonló, mint ami a második világháború idején a megrögzött nemzeti érzelmű emberekben, amely ahhoz szükséges, hogy egy normális társadalomban élhessünk, hogy ne hagyjuk magunkat különböző oldalakra darabolni, hogy ne engedjük magunkat eltávolítani egymástól. Kisebb különbségek minden emberben adódhatnak, de rá kell jönni mindenkinek, hogy a legfontosabb mégis maga az ember, aki teljes életet szeretne csak élni szenvedés nélkül. Nem szabad azt elhinni senkinek sem, hogy egyesek megérdemlik a szenvedést csak azért, mert zsidók, mert cigányok, mert fogyatékosok, mert oltatlanok. Tudni és érezni kell azt, még a legnagyobb utálkozásunk közben is, hogy mind egyek vagyunk, az univerzum közös tudata többfele hasadva, és pontosan ezért létezik a karma, ezért van az, hogyha másoknak ártasz, akkor lényegében önmagadnak is ártasz azzal. Boldog és kiegyensúlyozott ember nem okoz kárt másnak, csak a beteg ember. Élni, és élni hagyni… Aki pedig lelkének teljes meggyőződéséből teszi a dolgát és a szívéből, és nem alkuszik, – mint ahogy azt nagyon furfangos módon tette Kosztolányi, – az nem engedi magát orvosként és nővérként sem megfélemlíteni és megzsarolni, titoktartási szerződéseket nem ír alá. (Hogy mennyi titkosügynök lett az utóbbi időben az egészségügyben…) Aki a teljes igazat mondja, annak nem eshet bántódása.

Rendkívül frusztrált orvosok is megkerestek engem, akik kétségbeesetten elmondták nekem, hogy pontosan tudják jól, hogy mi folyik mindenhol, és egyszerűen nem bírják el a nyomást, hogy be kell adniuk egy olyan vakcinát tömegeknek, amely vakcinát ő tiszta szívvel soha nem ajánlana senkinek… Az orvosoknak kutya kötelességük lenne tájékoztatni minden lehetséges várható hatásról az embereket, máskülönben hogyha egyetlen ember is belehal úgy az oltakozásba, hogy nem voltak általa megfelelően tájékozódva, akkor gyilkosokká válnak. Harminc éve dolgozó orvosok remegnek az idegességtől, amiért ott áll a kínai vakcinák rengetege az orvosi asztalán, arra várva, hogy adja be a sorban állók vénájába, mert a szívük szerint nem tennék. Én csak azt tudom mondani erre, hogy tájékoztassák mindenről az embereket, és ha ők ezek után is kötik az ebet a karóhoz, hogy márpedig ők oltatni akarnak, abban az esetben nincs mit tenni. Nem kell, és nem is lehet mindenkit megmenteni, de ők legalább tiszta lelkiismerettel hajthatják a fejüket álomra, mert minden tőlük telhetőt megtettek, és majd egykor tiszta lelkiismerettel járulhatnak a teremtő színe elé. Nagyon kérek mindenkit, hogy ne engem keressen, hanem tegye mindenki a dolgát, és azután menjen, hogy a szíve mit diktál…

tmz

Orvoslás

Válaszok és kérdések

Szeretném elmagyarázni, hogyan is fog működni a gyakorlatban, tegyük tisztába a dolgokat. Nem a háttérhatalmakat tárgyalom, csak a módszert. Amikor egy vírust kitenyésztesz egy tojásban, vagy bármiben, kiveszel belőle egy szegmenset aztán lecsillapítod, legyengíted különböző módszerekkel, hogy végül beinjekciózd egy emberbe, amikor is az immunrendszerünk látja a legyengített patogént, és pont annyira reagál rá, ami […]

Read More
Orvoslás

Hibernált feszültség

Más országok kormányainak eljárását követve Magyarország kormánya is beállt a sorba, és úgy határozott, hogy a vakcinával fogja sakkban tartani a lakosságot, és mint egy következetesen szigorú szülő, addig nem fogja engedélyezni az embereknek a megélhetési tevékenységnek az űzését, ameddig legalább a lakosságnak a fele nem oltatja be magát. Ezzel csak egy baj van – […]

Read More
Orvoslás

Fasizmus újratölve

Neki láttak a vakcinázásnak több kórházban is az elmúlt héten, miután megérkezett az első adag vakcina Magyarországra. Azt már most lehet tudni, hogy a hatezer egészségügyi dolgozóból, amennyi dolgozik a kórházban, összesen kétezer fő jelezte igényét a vakcinára. Ez a szám jelképezi az egész magyar társadalom igényét ezekre a csodavakcinákra, az egész társadalomnak az arányképét […]

Read More